Erdélyben mutatja be új lemezét a budapesti Barabás Lőrincz Quartet

•  Fotó: Youtube.com

Fotó: Youtube.com

Other than unusual címmel március 14–18. között öt erdélyi városban mutatja be második nagylemezét a Barabás Lőrincz Quartet.

Bede Laura

2018. március 07., 15:282018. március 07., 15:28

A turné első állomása a kolozsvári Atelier, március 15-én a marosvásárhelyi J’ai Bistrot ad otthont a koncertnek, 16-án pedig a nagyszebeni Atrium Kávézóban lép fel a zenekar. A következő lemezbemutató helyszíne a sepsiszentgyörgyi Szimpla lesz, majd március 18-án a brassói Warehouse Pubban zárul a koncertsorozat – olvasható a zenekar szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A budapesti formáció 2016 őszén jelentette meg első lemezét Beardance címmel. „Talán most háttérbe került a népzenei vonal, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz stílus, amely a Beardance-t jellemezte.

Alapvetően elég sok zenei műfajt ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon játszik, de vannak benne rockosabb elemek is” – fogalmazott Barabás Lőrinc magyar dzsessztrombitás, zeneszerző.

A Barabás Lőrinc Quartet 2016 februárjában lelte meg végleges felállását Cséry Zoltán billentyűssel, Herr Attila basszusgitárossal és Nagy Zsolt dobossal. Barabás Lőrinc jazz-trombitaművész a Barabás Lőrinc Eklektric zenekarral vált ismertté,

2005-től állandó szereplője a magyarországi és nemzetközi zenei életnek. Jelenleg a Quarteten kívül szóló projektjével koncertezik, illetve Random Szerda néven havi rendszerességgel improvizatív klubesteket vezet Budapesten. Cséry Zoltán billentyűs a Patché formáció tagja, Dalok a lelkednek szólózongora projekt zeneszerzője, zongoristája, az érdeklődők rendszeresen találkozhatnak vele a Random Trip esteken.

A popzene iránti nyitottsága egy jazz-zenész hozzáértésével párosul, míg megannyi szintetizátoron a hangszínek, effektek világában is mesteri fokon űzi a billentyűzést.

Herr Attila neve többek között a Besh o droM zenekarhoz fűződik. A basszusgitáros jazz, blues és népzenében is jártas. Arányosan gondolkodik a zenéről, se több se kevesebb, mint amennyi kell. Nagy Zsolt dobos a klasszikus zenei műfajt képviseli, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar ütős szólamvezetője, de már régóta játszik más műfajokban, pop, jazz zenekarokban is. Kiemelkedő technikai tudását, sokféle zenére való nyitottságát kreatívan kamatoztatja ebben a formációban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra