Algériai település. Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay.com
Egy 27 éve eltűntnek nyilvánított férfit találtak meg a szomszédja istállójában egy közép-algériai faluban – közölte a helyi hatóságok nyilatkozatát idézve a nemzetközi sajtó.
A 45 éves Omar Bin Omran 1998-ban rejtélyes módon nyomtalanul „tűnt el” – számol be a News.ro. Szomszédja házában találtak rá, amelyet a csendőrök a közösségi oldalakon tett bejelentés nyomán kutattak át – közölte kedden az Algírtól 300 kilométerre fekvő Djelfa kormányzóság ügyészsége. A sajtóhírek szerint
A helyi média jelentése szerint a férfit a szomszédja egy istállóba zárta be El-Guédid faluban. A sajtó által idézett rokonok szerint a férfi fogsága alatt az istálló egy nyílásán keresztül láthatta és hallhatta családtagjait.
Az ügyészség bejelentette, hogy a gyanúsítottat, egy 61 éves önkormányzati alkalmazottat, aki mindvégig úgy tett, mintha mi sem történt volna, letartóztatták, és a kihallgatás után bíróság elé állítják.
Egy kilenc évvel ezelőtt eltűntnek nyilvánított Maros megyei férfit az Argeş megyei Câmpulungon találtak meg szerdán a hatóságok.
Az immár hetek óta tartó kánikula, a hőség nem csak a szervezetünket viseli meg, hanem a vakációzást, a régóta tervezett nyaralást is megnehezítheti, megkeserítheti.
Ugyan a kutyamelegnek nem sok köze van az ebekhez, a kutyák és más háziállatok egészségére is káros a kánikula. A nemtörődöm gazdikat pedig busásan meg is bírságolhatják, sőt a négylábút el is kobozhatják egy kevésbé ismert törvény előírásai szerint.
Szerdán kezdetét vette az ország egyik legnépszerűbb fesztiválja a Kolozs megyei Bonchidán: elrajtolt az Electric Castle.
Kifakadt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) főigazgatója, Paul Anghel amiatt, hogy Costinești-en van olyan hely, ahol 16 lejbe kerül egy üveg szénsavmentes ásványvíz.
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Őrizetbe vették a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrök Wiz Khalifa amerikai rappert, aki fellépés közben, a Costineşti-en zajló Beach, Please! nevű fesztivál színpadán rágyújtott egy marihuánás cigarettára.
A világ alkoholfogyasztási szokásainak változásával várhatóan több láda égetett szeszt, például vodkát és whiskyt adnak el világszerte, mint palackozott bort – mutat rá a World Spirits Alliance minap közzétett jelentésében, amelyet a Reuters idézett.
Hódház nevű látogatóközpontot avat fel jövő héten a Fogarasi-havasokban létrehozandó nemzeti park részeként a Conservation Carpathia Alapítvány.
A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, ami egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.
Kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít, illetve szó szerint megmozgat a hétvégén Bánffyhunyadon szervezendő Kalotaszegi Magyar Napok.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)