Fotó: Twitter/Madarász Isti
Elkezdődött a Tündérkert című magyar történelmi-politikai thriller forgatása. A 8 részes sorozat Móricz Zsigmond háromkötetes Erdély-trilógiájának első, Tündérkert című regényét dolgozza fel Madarász Isti rendezésében – tájékoztatta a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-t szerdán.
2022. július 27., 22:382022. július 27., 22:38
A közlemény szerint az epizódonként 48-52 perces sorozat 95 napig forog 11 különböző helyszínen. A sorozat Megafilm és az MTVA koprodukciójában készül az NFI támogatásával.
Mint írják, a Tündérkert című sorozatban Móricz regénye nyomán a 17. századi Erdély izgalmas politikai és színes társadalmi világa elevenedik meg, szerelemmel, intrikákkal, súlyos döntésekkel és csavaros fordulatokkal átszőve, a korszak két meghatározó férfiúja, Bethlen Gábor és Báthory Gábor főszereplésével.
– idézik Helmeczy Dorottya producert. „Hit és elengedhetetlen fontosságú teendő. Erdélyi születésű filmesként azt ígérem a nézőknek, hogy olyan történetet kapnak, amit meg kell, hogy ismerjünk, és olyan kivitelezésben, ami egy karakterközpontú, egészen elemelten mesés világban játszódó, korabeli politikai thriller” – hangsúlyozta.
A Tündérkert sorozatot Madarász Isti rendezi, aki a különös atmoszférájú Hurok című thrillerrel robbant be a köztudatba. „Azonnal megfogott, hogy mennyire különlegesen erős hangulata van ennek a forgatókönyvnek. Egy százéves regénytől talán sokan egy ósdi és poros történetet várnának, de a Tündérkert meglepően komor, drámai, kegyetlenül csavaros, erőszakos és szexi” – idézi a közlemény a rendezőt.
Képzeljük el a Kártyavár című sorozat összes gonosz cselszövését és váratlan fordulatát – csak nem a Fehér Ház folyosóin, hanem a kolozsvári fejedelmi palota termeiben, Báthoryval és Bethlennel a középpontban” – tette hozzá.
A történelmi háttérre is figyeltek az alkotók. Oborni Teréz, a produkció történész szakértője azt mondta, hogy a forgatókönyvíró csapattal elmélyült közös munkát végeztek, az alkotók komoly gondot fordítottak a történelmi háttér, a korabeli anyagi kultúra és a mindennapi élet különféle jelenségei,
„Az egyik legizgalmasabb feladatom volt a szereplők személyiségére vonatkozó történeti források összegyűjtése, amelyek kiegészíthették a regényben ábrázolt karakterekről meglévő ismereteinket” – foglalta össze Oborni Teréz történész. A sorozat televíziós bemutatója 2023 szeptemberében várható – áll a közleményben.
Alighanem az életével játszott az a csiga, amelyik a magyarfenesi gólyafészekben rámászott a negyedik fiókájának a kiköltésével elfoglalt tojó, Leske hátára. A bizarr jelenet hétfőn hajnalban történt, és a fészekre szerelt webkamera örökítette meg.
Megesik, hogy nyest, macska, vagy éppen kígyó bizonyul egy gépkocsi „hívatlan vendégének”, az állatok bizony kárt is okozhatnak az autóban – hívta fel a figyelmet a közösségi oldalon a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
Malajzia azt tervezi, hogy „orángutándiplomáciát” vezet be, vagyis a pálmaolajat importáló országoknak kereskedelmi ajándékként kínálna fel főemlősöket, hogy eloszlassák a környezeti hatásokkal kapcsolatos aggodalmakat.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
szóljon hozzá!