Elhúzódik a nyomozás a facebookozó sofőr okozta ceglédberceli balesetben

•  Fotó: Police.hu

Fotó: Police.hu

Több szakértő bevonásával, büntetőeljárás keretében vizsgálják a magyar hatóságok a ceglédberceli közúti baleset körülményeit. András Tamás rendőrségi szóvivő a nyomozás folyamatáról, a vizsgálat tárgyáról számolt be a Krónikának.

Bede Laura

2018. június 08., 15:182018. június 08., 15:18

Egyelőre nem erősítik meg a magyar hatóságok a ceglédberceli közúti balesetben vétkes sofőr hozzátartozóinak vádjait, miszerint a kilenc halálos áldozatot követelő tragédiát a nem megfelelő útviszonyok, illetve a vétlen sofőr C kategóriás jogosítványának állítólagos hiánya okozhatta.

Idézet
Rengeteg találgatás megjelent a sajtóban, számos feltételezés, ezeket a rendőrség nyilvánvalóan nem kommentálhatja. A vizsgálatnak minden körülményre ki kell terjednie, ami a baleset bekövetkezésében közrejátszhatott.

A nyomozás közben nem szabad kijelenteni, hogy egy adott dolog okozhatta a tragédiát, például az út minősége vagy az útterelések” – mondta el a Krónika megkeresésére András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

korábban írtuk

Életekkel játszik, aki vezetés közben mobilozik – vészesen terjed a balesetveszélyes telefonhasználat
Életekkel játszik, aki vezetés közben mobilozik – vészesen terjed a balesetveszélyes telefonhasználat

A saját és utasai életével játszik, aki autóvezetés közben a telefonját használja – hívták fel a figyelmet a Krónikának nyilatkozó szakemberek, illetve a belügyminisztérium a kedden Magyarországon történt, kilenc román állampolgár halálát okozó baleset kapcsán.

Hozzátette, az eljárás végén lesz egy konklúzió, hogy a rendőrség nyomozása szerint mi okozhatta a balesetet, de amíg a vizsgálat nem zárul le, addig a sajtóértesüléseket, találgatásokat nem szabad szakmailag kommentálni.

Mint arról beszámoltunk, május 22-én a magyarországi Ceglédbercel közelében egy Maros megyei mikrobusz homokszállító teherautóval ütközött a 4-es főúton. A frontális ütközésben a kisbusz valamennyi utasa, kilenc román állampolgár vesztette életét, a teherautó vezetője könnyebb sérüléseket szenvedett. A média híradásai szerint a kisbusz sofőrje „élőben” közvetített telefonjáról az egyik közösségi portálon, amikor a baleset történt. A lapok feltételezik, hogy a közvetítéséhez fűzött kommentár olvasása vonta el a figyelmét a szembejövő teherautóról.

korábban írtuk

Hazaszállították a magyarországi balesetben elhunyt kilenc román állampolgár holttestét
Hazaszállították a magyarországi balesetben elhunyt kilenc román állampolgár holttestét

Hazaszállították a kedden Magyarországon történt közlekedési baleset kilenc román állampolgárságú áldozatának holttestét – tájékoztatott a külügyminisztérium.

Ugyanakkor a vétkes sofőr – aki egyébként nem rendelkezett a személyszállításhoz szükséges engedéllyel – hozzátartozói azt állítják, a másik sofőrnek nem volt tehergépkocsi-vezetéshez szükséges (C kategóriájú) jogosítványa. András Tamás ezt a feltételezést sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudja.

Idézet
Az elhunytak oldaláról vizsgáljuk a személyi körülményeket, a sofőr szempontjából azt, hogy volt-e vezetői engedélye, továbbá a jármű műszaki állapotát, valamint okmányait. Ugyanígy a másik oldalt is megnézzük,

a teherautó vezetőjének a személyi körülményeit, engedélyeit, valamint a tehergépkocsi műszaki állapotát, okmányainak érvényességét. Ez mind a vizsgálat tárgya, de mivel ez folyamatban levő nyomozás, tényszerűen nem mondhatok tájékoztatást ezekről az eredményekről” – fogalmazott a rendőrségi szóvivő.

korábban írtuk

Illegálisan fuvarozott a magyarországi halálos balesetet okozó Maros megyei mikrobuszsofőr
Illegálisan fuvarozott a magyarországi halálos balesetet okozó Maros megyei mikrobuszsofőr

Törvénytelenül fuvarozott személyeket az a Maros megyei sofőr, akinek hibájából történt a keddi magyarországi súlyos közúti baleset. Az országos rendőr-főkapitányság eközben petíciót indított a vezetés közbeni közösségimédia-használat megfékezése érdekében.

Kifejtette, bár a nyomozás és a vélemények beszerzése folyamatban van, ez várhatóan elhúzódó ügy lesz, tekintve a baleset súlyosságát, a hatóságoknak több szakértőt kell bevonniuk, illetve a vizsgálatok komplexebbek lesznek. Az üggyel kapcsolatban még elmondta, hogy nem került sor gyanúsított kihallgatására, mivel a balesetet büntetőeljárás keretében vizsgálja a rendőrség, és ilyenkor nincs feltétlenül szükség arra, hogy konkrét személy ellen irányuljon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 10., szombat

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére

Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.

Kullancsszezonban a védekezés elengedhetetlen – Kiss Melinda bőrgyógyász tanácsai kullancscsípés esetére
2025. május 09., péntek

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását

Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.

Újra havazott a Transzfogarasi úton, le kellett állítani a hó eltakarítását
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
Ízek a világ körül: Huli-huli csirke
2025. május 09., péntek

Ízek a világ körül: Huli-huli csirke

2025. május 08., csütörtök

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban

Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.

Nyílt napokat tartanak a bonchidai Bánffy-kastélyban
2025. május 07., szerda

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok

Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.

Esőben is tud a diák napozni – Elstartolt a jubileumi KMDSZ Diáknapok
2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra