Elek apó ükunokája: az élőszóval elmondott mese a magyar kultúra átörökítésének ékköve

•  Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület

Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület

Hiánypótló és egyedi az erdélyi szakmai eseménytérben a hétvégén Kisbaconban rendezendő népmesemondó találkozó. Bedőházi Beáta, a rendezvény főszervezője lapunknak nyilatkozva úgy vélekedett, napjainkban egyre nagyobb szükség van a közvetlen emberi kapcsolatokra: az élőszavas mesemondás erre ad lehetőséget. Jelen van benne ugyanis az együtt alkotás öröme, a hallgatóság is passzív alkotója az akkor és ott elmondott történeteknek. A második alkalommal megvalósuló találkozó céljáról és kínálatáról Benedek Elek ükunokája is beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2023. október 20., 10:102023. október 20., 10:10

Nagy ereje van a közösségben elmondott és meghallgatott történeteknek a Szóperencia Egyesület elnöke szerint. Bedőházi Beáta, a hétvégén Kisbaconban rendezendő Erdélyi Népmesemondó Találkozó főszervezője lapunknak elmondta, a mesemondás mindig közösségi tevékenység volt: szórakozás, találkozás, vagy a kényszeres együttléteket tette könnyűvé. Régen a fonóházakban, munkatáborokban, csoportos munkák végzése közben (tollfosztó, kukoricabontó), katonaság alatt, hadifogságban, fakitermelésen meséltek.

A főszervező rámutatott, ma már nincsenek ezek az alkalmak, így újakat teremtenek mint a mesekörök, mesekocsmák és még számos az újjáéledő hagyománynak teret adó összejöveteli forma jött létre az utóbbi évtizedben.

„Rendezvényünk célja az újjáéledő hagyomány, az élőszavas mesemondást alkalmazó irányzatok, iskolák követeit összegyűjteni, közös programokat biztosítani. Továbbá kapcsolatot tartani anyaországi és külhoni társainkkal, emellett szakmai betekintést nyújtani érdeklődő óvoda- és iskolapedagógusok, magyar, történelem, filozófia szakos tanárok, szülők, nevelők, szociális munkások és pszichológusok számára. Ugyanakkor várunk mindenkit szeretettel, aki szereti a meséket” – hangsúlyozta Bedőházi Beáta.

Bedőházi Beáta szerint a közösségben elmondott és meghallgatott történeteknek nagy ereje van •  Fotó: Facebook/Bedőházi Beáta Galéria

Bedőházi Beáta szerint a közösségben elmondott és meghallgatott történeteknek nagy ereje van

Fotó: Facebook/Bedőházi Beáta

Az október 20-21 között a háromszéki településen rendezendő esemény társszervezője, Bíró Boróka Júlia a magyar mesekincs megőrzésének, éltetésének és továbbörökítésének fontosságát emelte ki, amelynek egyik nagyon fontos színtere az élőszavas mesemondás.

Idézet
Maga a mese, amely összeköt bennünket: a Benedek Elek Emlékházat a népmesemondók, az élőszavas mesemondással foglalkozók körével. A mese, amely nemcsak írásos formában, nyomtatott mesekönyvekben, hanem élőszóval elmondva a magyar kultúra átörökítésének ékköve, illetve elmaradhatatlan eszköze” – mondta a Krónikának a Benedek Elek Emlékház kulturális menedzsere, a Kisbaconban született „nagy mesemondó” ükunokája.
•  Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület Galéria

Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület

Rámutatott, a rendezvény péntek délutáni része mindenkit megszólít: mesekedvelőket, mesehallgatókat, felnőtteket, gyerekeket. A szombati nap szakmai programokat tartalmaz azok számára, akik munkájuk során „használják” a mesét: óvoda- és iskolapedagógusok, gyerek- és felnőttképzéssel foglalkozó oktatók, pszichológusok. Szombat este pedig felnőtt meseesttel zárul a nap, amely nyitott a tizennyolcadik életévüket betöltött érdeklődők számára.

A szakmai programrészben szó lesz Benedek Elek hagyatékáról a mesereneszánsz tükrében, ezt a témát Bíró Boróka Júlia húgával, Bíró Bíborka Eszterrel közösen járja körül egy előadás keretében. Agócs Gergely néprajzkutató a népmesék régi és mai életéről tart előadást, majd műhelymunkát a mesemondás gyakorlatáról.

Szombaton a résztvevők ellátogathatnak a Benedek Elek Emlékházhoz, ahol ingyenes és rendhagyó – a meserendezvény tematikájába illesztett – tárlatvezetésen vehetnek részt.

A részletes program a Facebook-eseményen érhető el, ugyanitt lehet regisztrálni az ingyenes eseményre: https://rb.gy/9erlr

Bedőházi Beáta és Hideg Anna néni •  Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület Galéria

Bedőházi Beáta és Hideg Anna néni

Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület

„A Bedőházi Beáta által kezdeményezett és szervezett rendezvény hiánypótló és egyedi az erdélyi szakmai eseménytérben. A találkozó alkalmat ad arra, hogy a mesével foglalkozók, a mesevilágban érintett magyar szakemberek – határon innen és túlról – konstruktív szakmai eszmecserét folytassanak. Örülünk, hogy partnerei, illetve idén társszervezői lehetünk” – tette hozzá Elek apó ükunokája.

Egyébként a Kovászna megyei Kisbaconba igyekezve „megpihennek” Kézdivásárhelyen a messzi földről érkező mesemondók. Csütörtökön gyerekek tanulhattak füzesi dalokat a kézdivásárhelyi Jazz bisztróban, ezt követően felnőtt mesekocsmát tartottak, amikor a vendég mesemondók egymásnak adták a szót, ízesebbnél ízesebb történeteket cserélve (javarészt felnőtt füleknek ajánlott módon).

Bíró Boróka Júlia: a találkozó alkalmat ad arra, hogy a mesével foglalkozók, a mesevilágban érintett magyar szakemberek konstruktív szakmai eszmecserét folytassanak •  Fotó: ismeretlen Galéria

Bíró Boróka Júlia: a találkozó alkalmat ad arra, hogy a mesével foglalkozók, a mesevilágban érintett magyar szakemberek konstruktív szakmai eszmecserét folytassanak

Fotó: ismeretlen

Az est folyamán – a meghirdetett program szerint – az Ördöngösfüzesről érkező, Népművészet Mestere-díjas népmesemondó és népdalénekes Hideg Anna néni „felügyelte a lépéseket”, miközben Bakó-Fazakas Vajk és zenésztársai húzták a talpalávalót. Pénteken délelőtt pedig a Vigadó Művelődési Központban (Kézdivásárhely) óvodás és iskolás csoportok számára nyújtanak betekintést a népmesék világába.

•  Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület Galéria

Fotó: Facebook/Szóperencia Egyesület

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére

Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Eseménydús évadot zárt a kolozsvári színház az anyagi nehézségek ellenére
2025. július 07., hétfő

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban

Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.

Makkai István kortárs szobrászművésznek nyílik meg az első átfogó tárlata az Erdélyi Művészeti Központban
2025. július 05., szombat

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás

Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.

Az egyedi kézdivásárhelyi udvartereket mutatja be egy képzőművészeti kiállítás
2025. július 05., szombat

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere

Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.

Kulturális „magyar–magyar csúcs”: anyaországi kollégájával tárgyalt az RMDSZ minisztere
2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van