Ioan Mircea Pașcu
Fotó: Caleaeuropeana.ro
Románia egyik európai parlamenti képviselője azt sugallja, a moszkvai hatóságoknak köze van a Romániát és a balkáni országokat sújtó viharos időjáráshoz, illetve az Oroszországban zajló labdarúgó-világbajnokságot övező napsütéshez.
2018. június 30., 18:492018. június 30., 18:49
2018. június 30., 18:552018. június 30., 18:55
A meghökkentő összeesküvés-elmélettel Ioan Mircea Pașcu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusa rukkolt elő közösségi oldalán. Az EP-képviselő bejegyzésében – amelyre a G4media.ro hírportál figyelt fel – arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a labdarúgó-világbajnokság megkezdődése óta eltelt két hét során Oroszország európai nagyvárosainak stadionjait napfény borítja be, addig Romániát, Bulgáriát és Görögországot esőzések és viharok sújtják.
„Meggyőződésem, hogy kizárólag a globális felmelegedés következményeiről van szó…” – állapította meg ironikusan az Európai Parlament tagja, aki 1996 és 2007 között a bukaresti törvényhozásban tevékenykedett, 2000 és 2004 között pedig betöltötte Románia védelmi miniszteri tisztségét.
Feltételezését egyébként többen helyeselték, köztük Dumitru Prunariu, Románia első – és eddig egyetlen – űrhajósa. Prunariu felidézte, hogy az 1980-ban Oroszországban rendezett ötkarikás játékokat megelőzően Moszkvában rendkívül esős időszak volt, a hivatalos megnyitó előtt fél órával azonban kitisztult az ég, és gyönyörű idő volt az egész olimpia alatt. „Akkor épp ott tartózkodtam, készülve az űrutazásra. Az oroszok már akkor kérkedtek az eső elűzésére vagy előidézésére alkalmas rakétáikkal” – állapította meg Facebook-posztjában a volt asztronauta.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!