Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
A kábítószer-fogyasztás veszélyeire figyelmeztető üzeneteket kell megosztani a résztvevőkkel a Maros megyei fesztiválokon, rendelte el a prefektus.
2022. június 15., 16:472022. június 15., 16:47
Mara Togănel kormánymegbízott arra utasította a tömegrendezvények – fesztiválok, koncertek, városnapok stb. – szervezőit, hogy ilyen jellegű tájékoztatást is foglaljanak be a programba.
„Egy, a hatóságok, civil társadalom és szülők közötti partnerség révén csökkenthetjük azoknak a befolyását a tömegrendezvényeken, akik hadilábon állnak a törvénnyel” – mondta az Agerpres szerint a prefektus a drogdílerekre utalva.
Hangsúlyozta, kiadott egy prefektusi rendeletet, mely szerint kábítószer-ellenes tájékoztatást kér a fesztiválszervezőktől, illetve kampányt is terveznek a témában.
A kormánymegbízott szerint a szervezők, ha akarják, a kábítószer-ellenes központot is bevonhatják a munkába.
A hatósági közbelépés azután jön, hogy pár hete a bukaresti Saga fesztiválon egy fiatal meghalt, miután illegális szert fogyasztott, illetve többen kórházba kerültek. A rendezvényen közel száz bűnvádi eljárás indult kábítószer miatt.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
szóljon hozzá!