„Klímahősök” lehetnek a dél-erdélyi Szárkő-hegységbe újratelepített bölények

„Klímahősök” lehetnek a dél-erdélyi Szárkő-hegységbe újratelepített bölények

A faj újrahonosítási programja keretében már 170-re nőtt a bölények száma a Szárkő-hegységben

Fotó: Adrian Grancea/WWF-Romania

Közel kétmillió autó egy évre való forgalomkivonásával egyenértékű szén-dioxidot segíthetnek megkötni és tárolni a dél-erdélyi Szárkő-hegységbe újratelepített bölények – derül ki egy friss kutatásból, amely azt vizsgálja, hogyan járulnak hozzá az állatok a klímaválság legsúlyosabb hatásainak enyhítéséhez.

Krónika

2024. május 19., 14:262024. május 19., 14:26

Az amerikai Yale Egyetem felmérésében emlékeztetnek, hogy a Kárpátokból 1790-ben pusztult ki az addig szabadon élő bölénypopuláció, de a WWF Románia és a Rewilding Europe egyesület 2014-ben elindította az európai bölények „visszavadítását” célzó programját.

Ennek köszönhetően számuk azóta 170-re nőtt a dél-erdélyi Szárkő-hegység 59 ezer hektáros, Natura 2000-es besorolású védett területén.

A kutatók megállapították, hogy ez a bölénycsorda egy közel 50 négyzetkilométeres gyepterületen évente 2 millió tonna karbont képes megkötni, ami szinte tízszer több lenne az állatok hiányában – írja a Digi24 a The Guardianra hivatkozva. „A bölények befolyásolják a legelők és erdők ökoszisztémáit azáltal, hogy egyenletesen legelnek, a tápanyagokat újrahasznosítják a talaj trágyázása érdekében, magokat szórnak szét, hogy gazdagítsák az ökoszisztémát, és tömörítik a talajt, hogy megakadályozzák a tárolt karbon felszabadulását.

Ezek az élőlények évmilliók során fejlődtek ki a füves és erdei ökoszisztémákban, és eltávolításuk, különösen ott, ahol a gyepterületeket felszántották, nagy mennyiségű szén-dioxid felszabadulásához vezetett” – mondta Oswald Schmitz, az amerikai Yale Egyetem tanára, a kutatás koordinátora.

Mint kifejtette, ezen ökoszisztémák helyreállítása visszaállíthatja az egyensúlyt, és a „vad” bölények azon klímahősök közé tartoznak, amelyek segíthetnek ennek megvalósításában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. június 19., szerda

Legalább negyven országból vár sálakat a rekorddöntéshez az erdélyi Kult fesztivál

Guinness-rekord-kísérlet céljával világszerte közösségeket és egyéneket szólít fel közös fesztiválsál kötésre az erdélyi Kult Alternatív Kulturális Fesztivál. Bota Melinda és Kádár Annamária főszervező a kezdeményezésről beszélt a Krónikának.

Legalább negyven országból vár sálakat a rekorddöntéshez az erdélyi Kult fesztivál
2024. június 19., szerda

Akkora a kánikula, hogy a vadak is fürdenek, kétbocsos anyamedve strandolt egy szanatórium medencéjében

Lefilmeztek egy anyamedvét és két bocsát, amint önfeledten fürdenek a predeáli ideggyógyászati szanatórium udvarán található medencében.

Akkora a kánikula, hogy a vadak is fürdenek, kétbocsos anyamedve strandolt egy szanatórium medencéjében
2024. június 19., szerda

Berobbant a nyár: hogyan védekezzünk a hőség egészségre káros hatásai ellen?

A nyár berobbanása nyomán az egészségügyi minisztérium ajánlásokat fogalmazott meg a lakosság számára a kánikula káros hatásainak megelőzésére.

Berobbant a nyár: hogyan védekezzünk a hőség egészségre káros hatásai ellen?
2024. június 18., kedd

Az élőszavas mesemondás erejét és varázsát közvetítik a Világszárnya szövetség erdélyi tagszervezetei

Egyéves születésnapját ünnepelte a Világszárnya Magyar Népmesemondó Szövetség, amelynek a Kárpát-medence szinte minden részéről vannak tagjai, köztük két erdélyi tagszervezet.

Az élőszavas mesemondás erejét és varázsát közvetítik a Világszárnya szövetség erdélyi tagszervezetei
2024. június 18., kedd

Szinte mind elfogytak a bérletek az év legnagyobb buliját ígérő VIBE Fesztiválra

A visszaszámlálás elindult, bő két hét múlva megnyitja kapuit a hatodik VIBE Fesztivál, amelynek szervezői közzétették a végleges programot, és felhívták a figyelmet a kimerülő online bérletkészletre.

Szinte mind elfogytak a bérletek az év legnagyobb buliját ígérő VIBE Fesztiválra
2024. június 17., hétfő

Új időpontban szervezik meg a nagy felfedezőről, Gróf Teleki Samuról elnevezett teljesítménytúrát

A megszokott szeptember helyett júniusban rendezi meg Szovátán az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) marosvásárhelyi tagszervezete a Teleki-teljesítménytúrát.

Új időpontban szervezik meg a nagy felfedezőről, Gróf Teleki Samuról elnevezett teljesítménytúrát
2024. június 15., szombat

Miklósa Erika vendégfellépésével ünneplik az operát a kolozsvári Bánffy Palotakoncerten

Miklósa Erika Kossuth-, Liszt Ferenc-, és Prima Primissima-díjas koloratúrszoprán énekesnő a díszmeghívottja a július 7-ei Bánffy Palotakoncertnek.

Miklósa Erika vendégfellépésével ünneplik az operát a kolozsvári Bánffy Palotakoncerten
2024. június 14., péntek

„800 éve a pályán”: remek videóval hangolódnak a labdarúgó Eb-re a magyarországi ferencesek

A fociláz a ferences szerzetesek között is tombol, a magyarországi Ferences Rendtartomány remek videóval hangolódik a pénteken kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra, hiszen a németországi kontinenstornán a magyar válogatott is érdekelt.

„800 éve a pályán”: remek videóval hangolódnak a labdarúgó Eb-re a magyarországi ferencesek
2024. június 12., szerda

Bekerült a rekordok könyvébe a több mint 330 méteres, flakonok felhasználásával készített szatmári „virágfüzér”

Egyedülálló, a szelektív hulladékgyűjtésre a figyelmet felhívó akcióval került be a Romániai Rekordok Könyvébe a szatmárnémeti Életfa Egyesület (Asociaţia Copacul Vieţii) és 11 Szatmár megyei óvoda.

Bekerült a rekordok könyvébe a több mint 330 méteres, flakonok felhasználásával készített szatmári „virágfüzér”
2024. június 12., szerda

Nyáron könnyebben romlanak az élelmiszerek: tanácsok az ételmérgezés elkerülésére

Egyre magasabbak a hőmérsékleti értékek, így nő annak a kockázata, hogy a megvásárolt élelmiszerek megromlanak, ami akár ételmérgezéshez is vezethet, ezért vigyáznunk kell arra, hogyan és hol tároljuk az élelmiszereket, miután megvásároltuk őket.

Nyáron könnyebben romlanak az élelmiszerek: tanácsok az ételmérgezés elkerülésére