Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
A Román Akadémia levette honlapjáról azt a csütörtökön publikált közleményt, amelyben az 5G-vel járó veszélyekre figyelmeztetett.
2020. augusztus 28., 16:492020. augusztus 28., 16:49
A legfontosabb romániai tudományos testület a dokumentumban – az elmúlt időszakban az új technológia kapcsán megjelent számtalan összeesküvés-elmélethez hasonlóan – úgy fogalmazott, aggódik amiatt, hogy negatív hatással lehet az 5G technológia használata a lakosság egészségére.
Az ismeretlentől való félelem áll az 5G hálózattal való riogatás hátterében is: amiről nincs elég információnk, az teret ad a megfélemlítésnek, ezt pedig az összeesküvés-elméletek gyártói kihasználják.
Ugyanakkor azt állította, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Rákkutató Ügynökség (IARC) is jelezte, hogy ez a technológia veszélyt jelenthet az egészségre.
A közleményt amúgy az Edupedu.ro oktatási szakportál szerint azt követően vették le az akadémia honlapjáról, hogy Cristian Presură Hollandiában élő román fizikus, aki a Philipsnél dolgozik kutatóként, pontról pontra megcáfolta a dokumentumban foglaltakat.
– idézte a portál a fizikust.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
Megnyitotta kapuit a VIBE fesztivál. A július 6-ág, vasárnapig tartó rendezvény koncertekkel, tudásfórummal, divatsarokkal, sportprogramokkal és hajnalig tartó bulikkal várja az érdeklődőket Marosszentgyörgyre.
1 hozzászólás