Fotó: Szigeti Vajk István
A nemzetközi gyermeknap alkalmából számos erdélyi rendezvényen, előadáson, valamint koncerten vehetnek részt az ünneplő gyerekek és szüleik a következő napokban.
2018. május 31., 10:012018. május 31., 10:01
Lovaglás, buborékfújás, arcfestés, musical, mesejáték, karnevál, sárkányos játék – csak néhány program azok közül, amelyeken részt vehetnek a gyerekek a következő napokban. Az országban június 1-jén tartott nemzetközi gyermeknap alkalmából több városban is színes, többnapos rendezvénysorozattal várják a legkisebbeket.
Csíkszeredában a gyermekek legnagyobb örömére kétnapos ünnepi programmal készül Hargita Megye Tanácsa. Csütörtökön tíz órától a Megyeháza oszlopterében népi gyermekjátékokkal, táncházzal kezdődik a programsorozat, 13 óráig pedig kézműves-foglalkozásokon – fafaragás, agyagozás, karkötőkészítés, bútorfestés – is részt vehetnek az érdeklődők. A nap folyamán a hegyimentők osztják meg tapasztalataikat a kicsikkel, továbbá Jakab Tamás segítségével a kutyákkal is barátkozhatnak a gyerekek. 11 órától A róka és a nyuszikák című bábelőadását adja elő a Kájoni János Megyei Könyvtár Fakalinka bábegyüttese, 12 órától pedig koncert lesz.
A Kájoni János Megyei Könyvtárban 16.30-tól kezdődik a gyermeknapi rendezvény: kisorsolják az Olvass, színezz, gyűjts és nyerj Gyereknapra! játék nyerteseit, de lesz közös éneklés, arcfestés és 16.40-től itt is meg lehet majd tekinteni A róka és a nyuszikák című bábelőadást. Pénteken 10 órától a Talentum Alapítvány tart gyermeknapi játszóházat a csíkszeredai Mikó-vár udvarán. Szintén pénteken 9 és 14 óra között Gyereknap Fecskével címmel Péter Evelin lovasterapeuta tart foglalkozást Csíksomlyón.
A madéfalvi Fészek Tanodában pénteken 10–13 óra között önfeledt játékra hívják az óvodásokat és totyogókat. Lesz lufi, buborékfújás, fagylalt, arcfestés, zene és sok izgalmas, játékos kihívás, meglepetés és családias hangulat – ígérik a szervezők.
Fotó: Pethő Melánia
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház a gyermeknapot Dés László–Geszti Péter–Békés Pál A dzsungel könyve című musicaljével ünnepli, amelyet román nyelven mutat be a Liviu Rebreanu Társulat, de az előadás magyar felirattal követhető.
(A kedvezmény a korábban megvásárolt jegyekre is érvényes). Az ünneplés június elsején folyatódik a mikházi Csűrszínházban, ahol 11 órakor nyitja meg a programsorozatot a Kolozsvári Magyar Gyermekkórus, majd a Maros Művészegyüttes János vitéz című mesejátékát mutatja be a mikházi színpadon. Az előadás után a gyermekek fel is próbálhatják a jelmezeket, és még a „sárkány szájába” is bemászhatnak. A csűrszínházi programra a belépés díjtalan.
A helyi polgármesteri hivatal a marosvásárhelyi várba szervez gyereknapi programot: 11 órától kincsvadászat, játékok, animációk és utcaszínház várja a gyerekeket. Sokak számára a nap fénypontja lesz majd a magyarországi Alma együttes 18 órai koncertje, a Ma van a szülinapom-pom-pom című dal előadói ugyanis nagykedvencek a legkisebbek körében.
a Pro-Kaart Kulturális Egyesület és az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szervezésében zajló esemény június 1–3. között lesz a bábszínházban, illetve annak udvarán. A rendezvényen számos gyermekelőadás és kiegészítő programpont, műhelymunka, koncert és mesekönyvvásár (10–19 óra között) várja a gyerekeket.
Egy népmese köré építve, Gyermeknap, csodanap címmel idén is tartalmas programot állított össze picik, kicsik és kiskamaszok számára a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ június elsejére. A jó időben bízva szabadtérre, a művelődési ház melletti parkba, illetve a parkolóba tervezték a programokat, de felkészültek az esőzésre is. A rendezvény számos kézműves foglalkozást, játéklehetőséget tartalmaz és a kihívásokat, mozgást, sportot kedvelő gyerekeknek is kínál kedvükre valót. A közkedvelt Hétpróbás összecsapás nevű ügyességi vetélkedőre már lejárt a benevezés, de a helyszínen lehet jelentkezni a futóbicikli-, bicikli-, roller-, görkorcsolya-, gördeszka- és futóversenyre.
– közölték a szervezők. Hozzátették, a gyermeknapi rendezvénynek idén is meghívottja lesz a Szirénázó szupercsapat. Járműveikbe, a mentő-, tűzoltó- és rendőrautóba minden kíváncsi beülhet, illetve érdeklődhet a csapat tagjaitól. 17 órától A legkisebb boszorkány című mesejátékot viszi színre a Figura Stúdió Színház társulata a művelődési ház színháztermében. A szervezők megjegyezték, hogy kedvezőtlen időjárás esetén a kerekezők versenye és a futóverseny elmarad, a Hétpróbás összecsapást a sportiskola tornatermében tartják, a kézműves foglakozásokat a művelődési házban bonyolítják le.
Fotó: Baricz Tamás Imola
Sepsiszentgyörgyön nyolc helyszínen, több tucat tevékenységgel várják holnap a gyereknapot ünneplő családokat. A programok során színes krétákat lehet gyűjteni, azokkal színezik majd ki a Szabadság teret. A játékokon kívül idén is lesz vásár, előadás és koncert, a napot pedig hagyományos táncház zárja. A rendezvényt a Kónya Ádám Művelődési Ház, valamint Sepsiszentgyörgy önkormányzata szervezi. A programkínálatot több civil szervezet színesíti, lesz cserebere sátor, csocsóbajnokság, kézműves-foglalkozások. Az Andrei Mureşanu Színház szervezésében a Storia del teatro című olasz nyelvű előadás tekinthető meg magyar és román fordításban. A Magma Kortárs Képzőművészeti Kiállítótérben alkotó-fejlesztő mesés foglalkozások zajlanak. A Zenepavilonban kerül sor László Attila Piskóta Panni című lemezbemutató koncertjére. Az Erzsébet parkban műfalmászás és tiroli pálya várja a gyerekeket.
Fotó: Pethő Melánia
A Szabadság téren felállított színpadon zenél a Sepsibükszádi Fúvósegyesület zenekara, zumba és interaktív táncbemutató is lesz, fellépnek a helyi iskolák diákjai, a programot pedig a Folker együttes táncháza zárja. A tűzoltók és a rendőrök is csatlakoznak a rendezvényhez, bemutatják a felszerelésüket, a rendőrkutyákat, sőt ujjlenyomatot is vesznek. A sport sem marad ki a programból, lesz streetball bajnokság, futó- és bicikliverseny.
Színes monda- és legendakínálattal várja a látogatókat a tízéves Székelyföldi Legendárium szombaton a székelyudvarhelyi Székelytámadt várba, a második Legendárium Karneválra, amelyre Székelyföldről és a határon túlról mintegy 450 gyerek érkezik. A tíz órakor kezdődő színjátszó-találkozón főként Udvarhely-, Csík-, Maros- és Háromszék, illetve Erdővidék általános iskolás diákjai lépnek fel, de
Az előadások között a vár színpadán az Arany Griff Rend hadi bemutatóját, valamint az Evilági együttes koncertjét kísérhetik figyelemmel a részvevők. Több interaktív programmal is készülnek a kicsik szórakoztatására: lesz arcfestés, heraldika és címerrajzolás, illetve meg lehet csodálni az Arany Griff Rend középkori harci sátrát, ki lehet próbálni a különféle hadi- és büntetőeszközök rekonstrukcióit, és harcossá válhat bárki, kipróbálhatja a Hunyadiak fegyvereit, harci öltözetét – ígérik a szervezők.
A várban kiállítják a székely minigőzöst is. Az 1920-as MÁV-mozdony prototípusa a Szejkére tervezett Mini-Erdély parkba kerül, remélhetőleg néhány hónap múlva – mondta el lapcsoportunknak Fazakas Szabolcs, a Legendárium-csapat vezetője. „Minden elő van készítve, a városháza kiépítette a Szejke vízhálózatát, már csak a műemlékvédelem engedélyére várunk ahhoz, hogy megtehessük az első lépést. Nagyon reméljük, hogy augusztus végére megnyithatjuk a Mini-Erdély parkot” – tette hozzá.
Kolozsváron az Életfa Családsegítő Egyesület udvarára (Bdul 21. Decembrie 1989 / Magyar u. 78 sz.) várnak minden kalandéhes, rejtvény- és rejtélyfejtő, jó hírnévre pályázó kis olvasót. Ugyanis szombaton a gyermeknapi program részeként bemutatják Zágoni Olga Kajtikó, a derék sárkányfiú című népmese-paródiáját. A szerzővel és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Rostás-Péter Emese, a Koinonia kiadó felelős szerkesztője beszélget. A bemutatót izgalmas sárkányos játékkal, barkáccsal és hétfejű fényképkészítéssel színesítik. A program továbbá kézműves-foglalkozásokkal, szabadtéri játékokkal, gyermekcsoportok fellépésével, mesekuckóval, és a magyarországi Rutkai Bori Banda fellépésével egészül ki.
Az idő felmelegedésével országszerte egyre több problémát jelentenek a kullancsok. Kiss Melinda marosvásárhelyi bőr- és nemigyógyász a Krónikának arról beszélt, mi a teendő kullancscsípés esetén, mikor kell orvoshoz fordulni.
Az útkarbantartók a sűrű havazás miatt egyelőre leállították a Transzfogarasi út hótalanítását, de a hatóságok biztosították a közvéleményt arról, hogy a hónap végéig megnyitják az utat a forgalomnak.
Könnyed, egészséges, egyszerre csípős és édes Hawaii tradicionális étele, a Huli-huli.
Magyar és román nyelvű vezetett sétákkal, gyerektevékenységekkel, lovagi sátorral és középkori játékokkal, színházi és zenei műsorral, a gróf Bánffy Katalinról szóló portréfilmmel és beszélgetéssel várják a látogatókat a bonchidai Bánffy-kastélyban.
Több ezer magyar egyetemista gyűlt össze szerdán reggel a kincses város Főterén, ahol kezdetét vette a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) által 30. alkalommal rendezett diáknapok.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
szóljon hozzá!