Visszatértünk a járvány előtti normalitáshoz, de néhány ágazat még mindig nem tért magához

Felszabadító sport. A pandémia után jelentősen nőtt a sporteseményekre látogatók száma •  Fotó: Páva Adorján

Felszabadító sport. A pandémia után jelentősen nőtt a sporteseményekre látogatók száma

Fotó: Páva Adorján

Több mint két évet kellett várni arra, hogy a romániai társadalom és gazdaság ugyanolyan intenzitással „pezsegjen”, mint a világjárvány előtt. Azonban a pandémia így is rányomja bélyegét a mai „normalitásra”: miközben egyes területek túlteljesítenek a 2020 februárját megelőző adatokhoz képest, más ágazatok még mindig nem tértek magukhoz – derül ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kutatócsoportjának jelentéséből.

Bíró Blanka

2022. június 22., 08:402022. június 22., 08:40

A romániai társadalmi-gazdasági aktivitás intenzitása 2022 májusában érte el először a járvány előtti szintet, az új normalitás azonban különbözik a járvány előttitől – állapította meg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) kutatócsoportja. Az adatokból az derül ki, hogy a sporteseményeken való részvétel és a közúti közlekedés mértéke jelentősen meghaladja a járvány előtti szintet, viszont az irodaházak kihasználtsági rátája, a tömegközlekedés, valamint a mozik látogatottsága továbbra is jóval a járvány előtti szint alatt található.

Szász Levente közgazdász, a gazdasági kutatólaboratórium vezetője lapunknak elmondta, az elmúlt időszak válságai: a világjárvány, illetve a háború számos radikális változást eredményeztek a társadalomban és a gazdaságban, ezekhez pedig az emberek szándékosan vagy akaratlanul, de gyorsan alkalmazkodtak.

Ezen jelentős változások miatt került be a közbeszédbe is az „új normalitás” fogalma.

A kérdés viszont az, hogy miként fog kinézni ez az új normalitás, a társadalmi-gazdasági élet a világban és Romániában. Érdemes megvizsgálni, milyen új szokások alakultak ki az elmúlt évek során, mi az, ami megmarad, és mi az, ami eltűnik, mert az emberek úgy döntenek, hogy visszatérnek a pandémia előtti viselkedési mintáikhoz. A kérdések ugyan még nyitottak, ám a szakemberek intenzíven keresik a válaszokat, hogy meghatározzák, milyen hatással lesznek az elmúlt több mint két esztendő történései a jövő gazdaságára – részletezte a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) dékánhelyettese.

Több téren kimagasló az aktivitás

A kutatócsoport a The Economist brit szaklap által közölt adatokat elemezte, mely szerint a romániai társadalmi-gazdasági tevékenység intenzitása első alkalommal 2022 májusában tért vissza a járvány előtti, vagyis a 2020 februárjában mért szintre. Az „új normalitás” azt jelenti, hogy néhány ágazat teljesen magához tért, sőt meg is haladta a pandémia előtt megszokott szintet. Ennek messze a sporteseményeken való részvétel a nyertese – ez ugyan egy szezonális tevékenység, de jelenleg 148,6 százalékon áll, összehasonlítva a világjárvány előtt mért utolsó adattal. Szintén meghaladja a járvány előtti szintet a közúti és a légúti közlekedés mértéke.

A városi közúti közlekedés már egy éve emelkedő trendet mutat, a legutolsó adatok szerint 105 százalékon teljesít.

A légi közlekedés is erőteljesen kapaszkodik felfele: a belföldi és a külföldi légi járatok száma a járvány kitörése óta első alkalommal közelíti meg a korábbi szintet, elérve a 97,9 százalékot. Meghaladta a pandémia előtti szintet az az időmennyiség is, amit az emberek a lakásukon kívül, a szabadban  töltenek: ez most 101,6 százalékon áll; ez a mutató már az elmúlt év eleje óta erőteljesen növekszik.

Szász Levente hangsúlyozta, mindez jó hír a szolgáltatóknak, azoknak, amelyek szabadidős tevékenységeket biztosítanak, vagy éppen a nyári kertek, teraszok működtetőinek, akik számíthatnak arra, hogy a piaci kereslet dinamikusan növekszik. Hasonló trend észlelhető a kiskereskedelemben is, bár ezt némileg befolyásolja a szezonális jellege, de ez az ágazat is közelíti 95,9 százalékkal a járvány előtti szintet.

Szomorú velejáró. Visszaszorult a tömegközlekedés, jelentősen nőtt a forgalom a pandémia előtti időszakhoz képest •  Fotó: Jakab Mónika Galéria

Szomorú velejáró. Visszaszorult a tömegközlekedés, jelentősen nőtt a forgalom a pandémia előtti időszakhoz képest

Fotó: Jakab Mónika

Nem minden tért magához

A kutatók ugyanakkor több területet beazonosítottak, melyek esetében nem mutatkoznak a helyreállás jelei, ezek mutatói nem tértek vissza a járvány kitörése előtti, vagyis a 2020 eleji szintre. A romániai nagyvárosokban a tömegközlekedés kihasználtsága jóval elmarad a 2020-as szinttől: jelenleg 78,5 százalékon áll, holott már nincsen semmilyen korlátozás erre vonatkozóan.

Az irodák kihasználtsága folyamatosan a járvány előtti szint alatt marad, a legutolsó adatok 84,9 százalékos átlagos telítettséget mutatnak.

Ez azt jelzi, hogy a munkahelyek már nem lesznek olyanok, mint két-három évvel ezelőtt – a munka rugalmassága, a távmunka, az otthoni munkavégzés az új normalitás részévé vált, mutatott rá Szász Levente. Sajátosan alakul a lakosság jelenléte a filmszínházakban: a mozik látogatottsága nem tud visszakapaszkodni a pandémia előtti szintre, az utolsó egy hónapban mindössze 33,1 százalékot ért el 2020 februárjához képest.

Következtetésképpen vannak területek, melyek sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez. Sajnos ezek között van a városi közúti forgalom zsúfoltsága is, miközben más területek egyértelműen teret veszítettek az elmúlt időszakban – értékelt Szász Levente.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján
2025. július 03., csütörtök

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája

Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.

Bölényborjút kapott lencsevégre az erdészet kamerája