Felszabadító sport. A pandémia után jelentősen nőtt a sporteseményekre látogatók száma
Fotó: Páva Adorján
Több mint két évet kellett várni arra, hogy a romániai társadalom és gazdaság ugyanolyan intenzitással „pezsegjen”, mint a világjárvány előtt. Azonban a pandémia így is rányomja bélyegét a mai „normalitásra”: miközben egyes területek túlteljesítenek a 2020 februárját megelőző adatokhoz képest, más ágazatok még mindig nem tértek magukhoz – derül ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem kutatócsoportjának jelentéséből.
2022. június 22., 08:402022. június 22., 08:40
A romániai társadalmi-gazdasági aktivitás intenzitása 2022 májusában érte el először a járvány előtti szintet, az új normalitás azonban különbözik a járvány előttitől – állapította meg a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) kutatócsoportja. Az adatokból az derül ki, hogy a sporteseményeken való részvétel és a közúti közlekedés mértéke jelentősen meghaladja a járvány előtti szintet, viszont az irodaházak kihasználtsági rátája, a tömegközlekedés, valamint a mozik látogatottsága továbbra is jóval a járvány előtti szint alatt található.
Szász Levente közgazdász, a gazdasági kutatólaboratórium vezetője lapunknak elmondta, az elmúlt időszak válságai: a világjárvány, illetve a háború számos radikális változást eredményeztek a társadalomban és a gazdaságban, ezekhez pedig az emberek szándékosan vagy akaratlanul, de gyorsan alkalmazkodtak.
A kérdés viszont az, hogy miként fog kinézni ez az új normalitás, a társadalmi-gazdasági élet a világban és Romániában. Érdemes megvizsgálni, milyen új szokások alakultak ki az elmúlt évek során, mi az, ami megmarad, és mi az, ami eltűnik, mert az emberek úgy döntenek, hogy visszatérnek a pandémia előtti viselkedési mintáikhoz. A kérdések ugyan még nyitottak, ám a szakemberek intenzíven keresik a válaszokat, hogy meghatározzák, milyen hatással lesznek az elmúlt több mint két esztendő történései a jövő gazdaságára – részletezte a BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Karának (KGTK) dékánhelyettese.
A kutatócsoport a The Economist brit szaklap által közölt adatokat elemezte, mely szerint a romániai társadalmi-gazdasági tevékenység intenzitása első alkalommal 2022 májusában tért vissza a járvány előtti, vagyis a 2020 februárjában mért szintre. Az „új normalitás” azt jelenti, hogy néhány ágazat teljesen magához tért, sőt meg is haladta a pandémia előtt megszokott szintet. Ennek messze a sporteseményeken való részvétel a nyertese – ez ugyan egy szezonális tevékenység, de jelenleg 148,6 százalékon áll, összehasonlítva a világjárvány előtt mért utolsó adattal. Szintén meghaladja a járvány előtti szintet a közúti és a légúti közlekedés mértéke.
A légi közlekedés is erőteljesen kapaszkodik felfele: a belföldi és a külföldi légi járatok száma a járvány kitörése óta első alkalommal közelíti meg a korábbi szintet, elérve a 97,9 százalékot. Meghaladta a pandémia előtti szintet az az időmennyiség is, amit az emberek a lakásukon kívül, a szabadban töltenek: ez most 101,6 százalékon áll; ez a mutató már az elmúlt év eleje óta erőteljesen növekszik.
Szász Levente hangsúlyozta, mindez jó hír a szolgáltatóknak, azoknak, amelyek szabadidős tevékenységeket biztosítanak, vagy éppen a nyári kertek, teraszok működtetőinek, akik számíthatnak arra, hogy a piaci kereslet dinamikusan növekszik. Hasonló trend észlelhető a kiskereskedelemben is, bár ezt némileg befolyásolja a szezonális jellege, de ez az ágazat is közelíti 95,9 százalékkal a járvány előtti szintet.
Szomorú velejáró. Visszaszorult a tömegközlekedés, jelentősen nőtt a forgalom a pandémia előtti időszakhoz képest
Fotó: Jakab Mónika
A kutatók ugyanakkor több területet beazonosítottak, melyek esetében nem mutatkoznak a helyreállás jelei, ezek mutatói nem tértek vissza a járvány kitörése előtti, vagyis a 2020 eleji szintre. A romániai nagyvárosokban a tömegközlekedés kihasználtsága jóval elmarad a 2020-as szinttől: jelenleg 78,5 százalékon áll, holott már nincsen semmilyen korlátozás erre vonatkozóan.
Ez azt jelzi, hogy a munkahelyek már nem lesznek olyanok, mint két-három évvel ezelőtt – a munka rugalmassága, a távmunka, az otthoni munkavégzés az új normalitás részévé vált, mutatott rá Szász Levente. Sajátosan alakul a lakosság jelenléte a filmszínházakban: a mozik látogatottsága nem tud visszakapaszkodni a pandémia előtti szintre, az utolsó egy hónapban mindössze 33,1 százalékot ért el 2020 februárjához képest.
Következtetésképpen vannak területek, melyek sikeresen alkalmazkodtak az új helyzethez. Sajnos ezek között van a városi közúti forgalom zsúfoltsága is, miközben más területek egyértelműen teret veszítettek az elmúlt időszakban – értékelt Szász Levente.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.
Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.
A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.
Egy néhány hónapos borjú csatlakozott a szabadon élő bölénycsordához a Vânători–Neamț Natúrparkban, nagy örömet okozva a természetvédelmi terület munkatársainak, akik figyelemmel kísérik a visszatelepített állatok mindennapjait.
szóljon hozzá!