Gyerekekkel dolgozni öröm, tanulás, tükör – Vincze Tímea bábszínésszel beszélgettünk

Cinci Gyereksarka

Cinci számára öröm a gyerekekkel dolgozni, foglalkozni

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

Az őszinte megnyilvánulást, a művészi és személyes szabadságot, saját kreativitásának korlátok nélküli kifejezését tartja a legfontosabbnak munkája során Vincze Tímea, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Cinci. A kolozsvári születésű, jelenleg Székelyudvarhelyen élő bábszínész, animátor a Cinci Gyereksarka nevű tevékenységéről, a kicsiknek szóló színikör vezetéséről, a román nyelv tanításáról beszélt a Krónikának.

Bede Laura

2025. január 11., 18:392025. január 11., 18:39

– Beszélgetésünk elején úgy fogalmaztál, hogy a Gyereksarok által több álmod is valóra vált. Hogyan jött az ötlet, mi a célod ezzel a tevékenységgel?

– A gyerekekkel való közös munka az, amivel igazán tudok azonosulni. Egyetem után bábszínészként dolgoztam 6 éven keresztül két város két erős bábszínházában (a kolozsvári Puck Bábszínházban és a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínházban – szerk. megj.) Rengeteget tanultam, és hálás vagyok azokért az évekért. Viszont a szakmai tapasztalatszerzés közben azt is megtanultam, hogy a bábszínháznak leginkább a lelki oldalát szeretem.

Idézet
A művészet egy szabad, szárnyaló dolog, és számomra elveszi a szabadságát a kőszínházi keretek közé való bezártság.

2020-ban a koronavírussal járó megszorítások és személyes útkeresésem ötvözése által úgy alakult, hogy kiléptem a bábszínházból, és elkezdtem keresni azt a munkaformát, amelyben a számomra fontos dolgokat élem: őszinte megnyilvánulás, művészi és személyes szabadság, saját kreativitásom korlátok nélküli kifejezése. A Gyermek ilyen, mindig őszinte, mert a jelenben él (amíg meg nem rontjuk mi, felnőttek). Gyerekekkel dolgozni számomra öröm, tanulás, tükör. Ők mindig aszerint reagálnak, amilyen állapotot érzékelnek tőlem. Ezért nagyon hálás vagyok, mert jelen idejű visszajelzést kapok arról, hogy mit tudok javítani a foglalkozások alatt, de azokon kívül is.

Idézet
Sok közös dolog van köztem és a gyermekek között, például az igazságérzetünk nagyon erős.

Civilben is, munkában is az a kapcsolat tesz boldoggá, amelyben mindkét fél a maximális őszinteségre törekszik, a kifejezés minden szintjén.

Cinci Gyereksarka Galéria

Vincze Tímea bábszínész szerint a gyerekek azért szeretnek vele játszani, mert érzik rajta, mennyire élvezi a foglalkozásokat

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

– Hogyan öltött formát az álmod, és azóta milyen visszajelzéseket kaptál mind a gyerekek, mind a felnőttek részéről?

– Bár az ötlet már 2020-ban, a karantén idején kipattant a fejemből, 2022 nyaráig pihent az álmom. Akkor egy esküvőre hívott magával az akkori barátom, aki videós volt, a vőlegénynek ráadásul régi ismerőse. A menyasszony ötlete volt, hogy berendezzenek egy gyereksarkot, és megkért, hogy foglalkozzam a kicsikkel. Nagyon szerettem. Ez volt az első esküvő, itt még csak civilben voltam tulajdonképpen, de itt született meg a név is, innen indult minden, 2022. július 24-én a Gyimesi Skanzen Panzióban. Mivel születésemkor kaptam a Cinci becenevet, a név elég könnyen állt össze: Cinci Gyereksarka.

Idézet
A gyerekek azért szeretnek velem dolgozni, játszani, mert egyrészt a tevékenységek szórakoztatóak, energia-levezető csatornák is,

másrészt pedig sokat segít az, hogy érzik rajtam, mennyire élvezem a foglalkozásokat.

A felnőttektől eddig pozitív visszajelzéseket kaptam, örülnek, hogy a szülinapokat gazdagítom, hogy a Gyereksarok leveszi róluk a szervezés terhének egy részét. Hálásak azért, hogy kreatív időtöltést kap a gyermekük. Elérzékenyültem, miközben ezt mondom, mert én is hálás vagyok a lehetőségért. Számomra ez önazonos munka és a pozitív visszajelzések megerősítik, hogy jó az út, amelyen elindultam.

Cinci Gyereksarka Galéria

Cinci Gyereksarka különböző tevékenységeket kínál

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

– Milyen programokat, foglalkozásokat kínál Cinci Gyereksarka?

– Cinci Gyereksarka nagyjából két részre osztja tevékenységeit. Az egyik az állandó jellegű csoportfoglalkozások: bábos hangszersimogató, meseszövés bábokkal és játékos románóra gyerekeknek. Ebben a csokorban kiemelt helyet kap a

bábjáték, csapatjáték, az egyéni önbizalom építése és a csoportokon belüli együttműködés elősegítése változatos eszközök segítségével.

Másrészt gyerekfoglalkozásokat kínál különféle események keretében (esküvő, keresztelő, szülinap, fesztiválok, városnapok). Ilyenkor a program kiegészül lufihajtogatással, lemosható tetkóval, arcfestéssel is. Minden tevékenységben van valamilyen tematikus kézimunka, maszkot, pálcás bábot, képkollázst, képeslapot készítünk, mert a gyermekek számára nagyon jó eszköz a tanulásban a különféle anyagokkal (gyurma, festék, rajzolás stb.) való érintkezés.

Cinci Gyereksarka Galéria

A lemosható tetkó igazi gyerekkedvenc

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

– A Valeo Art nonprofit szervezet munkatársaként ApRókák címmel színikört is vezetsz.

– A Valeo Art egyesületnek köszönhetem, hogy Udvarhelyen élek és tevékenykedem. Ahogy a neve is mondja, ez egy művészeti egyesület: ének, zene, színház, bábszínház. Bekő Fóri Zenkő színész, ifjúsági mentor és Faluvégi Chripkó Krisztina énektanár, magánénekes jelenti az egyesületet. 2023 nyara óta pedig én is bábszínész, animátor szerepemben.

Az ApRókák színikör kiegészíti a többi színikört, azért indítottuk el, mert Zenkő már vezeti a nagyobb korosztályokat (Színi Minik, Minifigurák, Üvegfigurák, Felnőtt színi), és a kicsi korcsoportnak (6–9 évesek) még nem volt ilyen jellegű foglalkozás. Drámajátékok, bábozás, improvizáció, maszkkal való játék, színpadi mozgás – ezekkel a dolgokkal foglalkozunk minden hétfőn.

Cinci Gyereksarka Galéria

A bábjáték szintén elengedhetetlen része a foglalkozásoknak

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

– Szintén az egyesületnél felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt tartasz románórát. Tapasztalataid szerint mi jelenti a legnagyobb nehézséget a nyelvtanulásban?

– Mikor Udvarhelyre költöztem, pont szükség volt dráma- és zenetanárra az itteni román iskolában. Hogy Udvarhely mennyire magyar város, az abban is meglátszik, hogy a román iskolában milyen sok a magyar diák. Elmondásuk szerint azért iratkoztak román iskolába, mert máshol nincs lehetőségük megtanulni a nyelvet.

Idézet
Nagymamám román, magyarul is nagyon jól beszél, nekem tehát szerencsém volt, mert kiskorom óta beszélték körülöttem mindkét nyelvet.

Viszont itt nekem se volt kivel románul beszélni, féltem, hogy elfelejtem. Úgyhogy kettős szükségből kezdtem hirdetni, hogy tartok románórákat. Hamar mutatkozott érdeklődés minden korosztály részéről. Édesanyám Kolozsváron tart játékos románórákat, ebből él, tőle sokat tanultam és tanulok. Elsősorban a román nyelven való megszólalás bátorságát építjük a diákokban. Az agyat kell kicsit „átverni”, olyan tevékenységek, témák, játékok keretében kezdünk el románul beszélni, amelyek már megszokottak, mert akkor nincs az újdonság félelme, görcse.

Idézet
A legnagyobb nehézség az, hogy egy olyan városban, ahol alig laknak románok, nincs hol gyakorolni a nyelvet.

Szokásokat is kialakítunk a diákokkal, igény szerint. Egyszerű dolgokra gondolok: filmeket román felirattal nézni, román szövegű zenét hallgatni, kedvenc könyvet elolvasni románul is, kollégákkal rendszeresen beszélni románul (felnőttek esetében). A rendszeresség a legnagyobb segítség.

Cinci Gyereksarka Galéria

Fotó: Facebook/Cinci Gyereksarka

– Milyen célokkal, tervek vágtál neki az idei évnek?

– Az idei év egyrészt már egy adott szakmai biztonságban indult, mert vannak heti rendszerességű tevékenységeim, és az esküvői szezonra is van már néhány meghívásom. Másrészt egy új oldal is képbe került, ahol még inkább főszerepet kap a bábjáték. Egy reneszánsz egyesület hívott korabeli bábjátékosnak, amiért nagyon hálás vagyok, vásári bábjátékkal készülök.

Idézet
Ez egy energiával teli műfaj, szórakoztat és tanít is, interaktív részt, zenét is tartalmaz. Nagyon izgalmas.

Emellett december végétől egy másfajta kihívással is szembenézek: önmagam reklámozásának feladatával. Furcsa érzés saját magam reklámozni. El kell adnom a terméket, amelynek személyem van központjában: a Gyereksarok és a Valeo Art keretén belüli tevékenységeim. Megfogadtam, hogy bárhogyan is élem meg, minden nap posztolok a foglalkozásaimról, elküldöm mindenhová, és nem szégyellem reklámozni magam. Azt érzem, hogy a napi rendszerességű reklámmal lenyomom az emberek torkán a tevékenységeimet. Viszont be kell látnom, hogy ez nem így van, ugyanis rengeteg szolgáltatás létezik, és alig kapunk helyet egymás mellett.

December vége óta tehát minden nap megtöltöm az internetet a Gyereksarok szolgáltatásaival, és bár még csak január eleje van, ez már eredményezett 2 esküvőre, illetve 2 szülinapra való meghívást, és tulajdonképpen ezt az interjú is. Mindenkinek ajánlom, büszkén merje reklámozni vállalkozását.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. február 07., péntek

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők

Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a

Súlyos börtönbüntetést kaptak a gyermeküket halálra forrázó szülők
2025. február 07., péntek

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett

Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.

Több mint 1 billió dollárt csaltak ki a netes átverések áldozataitól, sok romániai is érintett
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

Sok helyen már egytálételnek hívják, annyira gazdag és sűrű az orosz céklaleves, a borscs. Számos variációja létezik, általában a hozzávalók változtatásából adódóan, de az elkészítés módja, menete mondhatni ugyanaz.

Ízek a világ körül: borscs
Ízek a világ körül: borscs
2025. február 07., péntek

Ízek a világ körül: borscs

2025. február 02., vasárnap

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára

Hangulatok kaleidoszkópjaként határozza meg második, frissen megjelent nagylemezét A Csajod kolozsvári zenekar.

Mérföldkő az új nagylemez az erdélyi magyar zenekar számára
2025. február 02., vasárnap

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón

Az álhírek és a félretájékoztatás egyre nagyobb problémát jelent az internet világában, ezért fontos, hogy a szülők segítsenek a gyerekeknek eligazodni a hírek és álhírek sűrűjében.

Igaz vagy hamis? Módszerek, amelyek segíthetnek kiszúrni az álhíreket a világhálón
2025. január 31., péntek

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival

A belga konyha előszeretettel használ az országra jellemző fekete sört a különböző ételek elkészítéséhez. Ízek a világ körül sorozatunk új részében sincs ez másként.

Ízek a világ körül: sörben párolt marha tejfölös natúr krumplival
2025. január 29., szerda

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)

A brassói Románia egyetlen állatkertje, ahol oroszlánfókák, fókák és pingvinek élnek.

Brassói állatkert: különleges tengeri állatok is megcsodálhatók (VIDEÓ)
2025. január 28., kedd

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”

Christopher Walken amerikai filmszínész azt nyilatkozta: nincs mobiltelefonja, soha nem küldött e-mailt, és DVD-n nézi az új sorozatot, amelyben főszerepet játszik.

Christopher Walken: „nincs mobilom, sose emaileztem, nem használom a technológiát”
2025. január 26., vasárnap

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm

Vörösmarty időtlen költeményének feldolgozásába nyerhetnek betekintést az érdeklődők a kedden megjelent, Csongor és Tünde című mesefilm előzetesén keresztül.

A gyerekek szívéhez szeretne eljutni a Csongor és Tünde mesefilm
2025. január 26., vasárnap

Még idén érkezik a mesterséges intelligencia által fejlesztett első gyógyszer

Már az év végére piacra kerülhet egy mesterséges intelligencia által tervezett gyógyszer, amely forradalmasíthatja a gyógyszerfejlesztés hosszadalmas és költséges folyamatát.

Még idén érkezik a mesterséges intelligencia által fejlesztett első gyógyszer