A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány székhelye
Fotó: Makkay József
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány történelmi témában hirdet pályázatot Kárpát-medencei magyar egyetemisták és doktoranduszok számára a Rongyos Gárda témakörében. A zsűri által kiválasztott pályázatokat szerzőik tudományos előadás keretében mutatják be Lakiteleken jövő tavasszal.
2023. október 06., 14:572023. október 06., 14:57
2023. október 06., 16:412023. október 06., 16:41
A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány több éve támogat, illetve szervez olyan konferenciákat, amelynek célja, hogy a magyarság történelmének jelentős helyszíneihez, személyeihez, eseményeihez kapcsólódoan lehetőséget biztosítson a felsőoktatásban dolgozók számára a kutatói kézségek fejlesztésére. A rendezvények kiemelt célja a Kárpát-medence tudományos kapcsolatrendszerének szorosabbra fűzése.
Az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesülettel közös felhívását olyan fiatal, Kárpát-medencei magyar egyetemi hallgatók és doktoranduszok számára teszi közzé, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy tudományos területen is kipróbálják magukat.
A pályázat választható témakörei:
A Sopron környéki népszavazás előzményei
A Rongyos gárda szervezői
A Lajtabánság és a Nyugat-magyarországi határrendezés
A Rongyos Gárda Kárpátalján
A Rongyos Gárda a korabeli sajtóban
A Rongyos Gárda megítélése a 20. században.
A nyertes pályázatokat a szerzők élőszóban megtartott, prezentációval kísért tudományos előadás keretében mutathatják be Lakiteleken 2024. március 6-8. között.
A tervezett tanulmány tartalmi összefoglalójának a beküldési határideje 2023. október 23.
A pályázat 1. helyezettje 500 ezer, a második 300 ezer, a harmadik helyezett pedig 100 forintban részesül.
A pályázattal kapcsolatos további részletek az alapítvány honlapján.
Kifakadt az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC) főigazgatója, Paul Anghel amiatt, hogy Costinești-en van olyan hely, ahol 16 lejbe kerül egy üveg szénsavmentes ásványvíz.
A mohácsi csata IV. tömegsírjánál idén nyáron megkezdett feltárás is igazolja, hogy mintegy kétezer letérdeltetett foglyot kaszaboltak le szablyával az ütközetet követően – tájékoztatott a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) közkapcsolati igazgatósága.
Őrizetbe vették a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a rendőrök Wiz Khalifa amerikai rappert, aki fellépés közben, a Costineşti-en zajló Beach, Please! nevű fesztivál színpadán rágyújtott egy marihuánás cigarettára.
A világ alkoholfogyasztási szokásainak változásával várhatóan több láda égetett szeszt, például vodkát és whiskyt adnak el világszerte, mint palackozott bort – mutat rá a World Spirits Alliance minap közzétett jelentésében, amelyet a Reuters idézett.
Az elmúlt években tapasztalt egyedszám-emelkedések sajnos nem tükrözik a kölöntesügér helyzetének javulását – tudtuk meg Nagy András Attilától, aki többedmagával kutatja a világ egyik legritkább, már csak a Vâlsan folyóban fellelhető halfaját.
Hódház nevű látogatóközpontot avat fel jövő héten a Fogarasi-havasokban létrehozandó nemzeti park részeként a Conservation Carpathia Alapítvány.
A bíróság ejtette a gondatlanságból elkövetett emberölés vádját és megszüntette az Alec Baldwin filmszínész elleni büntetőeljárást, ami egy westernfilm forgatásán az operatőr halálával végződő 2021-es tragédia miatt indult.
Kicsiket és nagyokat egyaránt megszólít, illetve szó szerint megmozgat a hétvégén Bánffyhunyadon szervezendő Kalotaszegi Magyar Napok.
A turizmus okozta környezetszennyezést próbálja megfékezni Koppenhága idegenforgalmi szervezete, amely kísérleti jelleggel július 15. és augusztus 21. között elindítja a CopenPay elnevezésű kezdeményezést.
Szociálisan hátrányos helyzetű, tehetséges diákok számára hirdet nyílt pályázatot az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány. A kiírás a 2024/2025-ös tanévre szól népzene, néptánc és kézművesség kategóriákban.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)