A Medve-tó jubileumi „születésnapját” ünnepelték a hétvégén Szovátán: a fürdőváros legismertebb természeti kincse és egyben turisztikai vonzereje 140 évvel ezelőtt jött létre egy felhőszakadás nyomán.
2015. június 14., 15:462015. június 14., 15:46
A kerek évfordulót gazdag programmal ünnepelték a szovátaiak, de nemcsak ők, hiszen a Kis-Küküllő és a Nyárád mentéről is sokan ellátogattak a Mezőhavas aljába. Péter Ferenc, Szováta polgármestere egyértelmű sikernek tartja az idei Medve-tó napokat.
„A fürdővárosnak elsősorban a Medve-tó adta meg a hírnevet, és ezt mindig tiszteletben kell tartani. A tó egyedisége és gyógyhatása fontos a település számára, turisták százezrei keresik fel évente Szovátát emiatt. Persze, nem mellékes a többi sós tó és a bennük levő gyógyiszap sem, így mindezekre nagyon kell vigyáznia a városnak, hiszen ezek még sok évre meghatározzák a fürdőváros jövőjét” – fogalmazott az elöljáró.
Mint mondta, tulajdonképpen megünnepelhetnék a város keletkezésének évfordulóját, vagy bármi mást is, mégis ezt tartják a legfontosabbnak, hiszen Szovátának a Medve-tó jelenti a gazdasági tőkét és hírnevet egyaránt.
Szovátával együtt ünnepeltek a testvértelepülések küldöttei is: az anyaországi Százhalombatta, Budapest XIII. kerülete, Sümeg, Mezőberény, Szikszó, Tata és a lengyel Brzesko.
A szórakozás mellett a vendégek vasárnap értekezleten is részt vettek, majd a kisvasúton Vármezőig tettek nosztalgiasétát, hogy megismerjék a környék nevezetességeit.
A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.
A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.
Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.
Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.
A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.
Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.
Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.
Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.
Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.
szóljon hozzá!