A Kék bálna miatt lett öngyilkos egy Dâmboviţa megyei fiú?

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Vizsgálatot indított a Dâmboviţa megyei rendőr-főkapitányság annak kiderítésére, összefüggés van-e a Kék bálna elnevezésű internetes „játék" és egy tizenegy éves gyermek öngyilkossága között.

Bede Laura

2017. március 28., 12:252017. március 28., 12:25

2017. március 28., 12:322017. március 28., 12:32

A Dâmboviţa megyei Nucet községben hétfőn találták meg a fiú holttestét házuk padlásán; a gyermek felakasztotta magát. A rendőrök nem találtak búcsúlevelet, vagy más, a gyermek tettére magyarázattal szolgáló üzenetet. Barátai elmondása szerint a tragédia előtt az áldozat összetörte a mobiltelefonját. Keddi közleményében a megyei rendőr-főkapitányság közölte, hogy bűnvádi eljárást indított a tragédia körülményeinek tisztázására, elsősorban annak megállapítására, mi vezette a gyermeket arra, hogy önkezűleg vessen véget az életének.

A rendőrség szerint a nyomozás eddigi szakasza feltárta, hogy a kisfiú rendszeresen használta a világhálót, és barátainak, osztálytársainak is elmondta, hogy bekapcsolódott egy virtuális játékba. Nem hivatalos információk szerint az áldozat érdeklődést mutatott a Kék bálna elnevezésű, a tinédzsereket öngyilkosságra buzdító internetes applikáció iránt, ám egyelőre nem bizonyítható, hogy összefüggés van-e a játék és az öngyilkossága között.

Az Oroszországból indult, több mint száz halálos áldozatot követelő veszélyes játék először akkor hívta fel magára a román hatóságok figyelmét, amikor öt jászvásári kisdiák egyik osztálytársuk biztatására hosszú percekig visszatartotta a lélegzetét, mire valamennyien kórházba kerültek. A 12-13 éves gyerekeket szinte fulladásba kergető diáklány elárulta, hogy az internetes oldalról származott az ötlet. További három román tinédzserről derült ki, hogy a Kék bálnát működtető f57 elnevezésű csoporthoz bekapcsolódva különböző kihívások elé állították őket, sőt kilépési szándéka miatt egy 19 éves fiút a mobiltelefonjára érkezett üzenetben megfenyegettek, holott nem tette nyilvánossá a telefonszámát.

A román rendőrség a múlt héten tájékoztató kampányt indított a fiatalok körében a tudatos internethasználat érdekében, arra figyelmeztetve a tizenévesek figyelmét: vigyázzanak, kivel kommunikálnak a világhálón, mert a virtuális barátságok halálosak lehetnek. Aggodalmuknak adtak hangot a fiatalokat öngyilkos magatartásra szólító játék terjedése miatt a romániai pszichológusok is, akik arra kérik a szülőket és a pedagógusokat, hogy legyenek éberek az ilyen típusú kihívásokkal szemben, és azonnal forduljanak szakemberhez, ha öngyilkossági hajlamra utaló jeleket fedeznek fel a környezetükben élő tizenéveseken.

Különben az internetes játék a román és a moldovai kormány múlt csütörtökön rendezett együttes ülésén is terítékre került. Nemzetközi összefogást szorgalmazva Pavel Filip, a Pruton túli volt szovjet tagköztársaság miniszterelnöke elmondta, a chișinăui hatóságoknak nemrég az utolsó pillanatban sikerült megmenteniük egy tizenöt éves lány életét, aki a Kék bálna mentorainak befolyására megpróbálta levetni magát egy szálloda tetejéről. A moldovai rendőrség közel háromszáz, a veszélyes csoporthoz csatlakozó tinédzsert tart nyilván, és sikerült azonosítaniuk négy játékvezetőt is.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
2025. május 29., csütörtök

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison

Egész napos programokkal, koncertekkel és színpadi előadásokkal várja a Kolozs Megyei Ifjúsági Fórum (KIFOR) az érdeklődőket június 1-én a Kolozsvári Majális ingyenes rendezvényére, a Colina Parkba.

Színes programok az egész családnak a Kolozsvári Majálison
2025. május 28., szerda

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron

Jazzdallamoktól lesz hangos június első hétvégéje Kolozsváron, ugyanis a Hója-erdő melletti Romulus Vuia Néprajzi Park skanzenje ad otthont a Jazz in the Park fesztiválnak.

Jazzdallamokkal kezdődik a nyár Kolozsváron
2025. május 26., hétfő

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában

Újfajta zenei élménnyel készül meglepni székelyföldi közönségét a Bagossy Brothers Company, amely Csillag az égen című műsorával lép színpadra a csíksomlyói Nyeregben. A produkcióról Tatár Attila, a formáció gitárosa, énekese beszélt a Krónikának.

Mérföldkő a csíksomlyói koncert a Bagossy Brothers Company pályafutásában
2025. május 25., vasárnap

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról

Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.

Szórványgyermekek szemében rejlő küldetés – Ferencz Áron a Dobbanó Hangok előadásról
2025. május 24., szombat

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden

A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.

Közösen népszerűsítik a városi kertészkedést Temesváron és Szegeden
2025. május 24., szombat

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán

Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.

Hagyományőrző és ifjúsági folklórfesztivált tartanak Mikházán
2025. május 23., péntek

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island

Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.

„A fonyódi Sellő büfétől a Sziget nagyszínpadáig”: feloszlik az Erdélyben is népszerű Margaret Island
2025. május 23., péntek

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe

A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.

Sáromberkén gyűrűzött gólya költözött a magyarfenesi fészekbe
2025. május 23., péntek

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt

Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.

Az Eurovízió győztese követeli, hogy a jövőben zárják ki Izraelt a gázai háború miatt