Kolozsvári székhelyén ünnepelte sikereit az RMDSZ: 99 százalékos feldolgozottság mellett, biztosan örülhetnek két Európai Parlamenti képviselőnek, megannyi megőrzött, jó néhány visszaszerzett településnek, újdonságnak számító győzelmeknek.
Sepsiszentgyörgyi magyar pedagógus részesült rangos elismerésben: a Merito-gála díját Balázs Réka tanítónő, a Váradi József Általános Iskola munkatársa a gyerekekhez, szülőkhöz, kollégákhoz való hozzáállása elismeréseként vehette át.
A temetés, illetve az azzal járó költségek világszerte sokak számára jelentenek jelentős anyagi megterhelést a hozzátartozók számára.
Néhány sepsiszentgyörgyi kamasz körülbelül három évvel ezelőtt úgy döntött, hogy zenekart alapít. Nem sokkal később már a Budapest Parkban léptek fel, majd a Fishing on Orfű fesztiválon.
Kolozsvári helyszínére érkezett a Nincs mese! elnevezésű beszélgetős, pontosabban megmondó turné, melynek során Kelemen Hunorral, a RMDSZ elnökével beszélgetnek az erdélyi magyar, adott esetben a magyarországi közélet fontos szereplői.
Sok kisgyerek álmodozik arról, hogy egyszer pilóta lesz, ám nagyon kevesen vannak, akik álmukat meg is valósítják.
Háború, politika, a mesterséges intelligencia, a siker titka, az öregedés. A vörös szőnyegre lépő legnagyobb rendezőket is az foglalkoztatja, ami bárkit, mindenkit napjainkban.
A francia Riviérán, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál idején a szupermarketben sorban állva vizslattam a pénztárnál előttem állók kosarát: három férfi néhány olcsó sörrel.
Ritkán esik szó arról, hogy a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon (és sok más szemlén is) a lényeg – vagyis mindaz, aminek komoly anyagi vonzata van – nem a vörös szőnyegen, a vakuk kereszttüzében, a nagy nyilvánosság előtt zajlik.
Meglehetősen szomorkás időben, de cseppet sem szomorkás hangulatban kedden kezdetét vette a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál.
A gasztropontok kis családi vállalkozások, amelyek saját konyhájukban, udvarukban fogadják a vendégeiket, akiknek hagyományos ételeket kínálnak, helyi termékekből, saját maguk által készítve.
A jó idő beköszöntével egyre többen pattannak kerékpárra térségünkben (is), hogy két keréken fedezzék fel a környezetüket, sportoljanak, szórakozzanak.
Az avasújvárosi születésű Popa Zsolt munkássága izgalmas színfontja a romániai divatszakmának.
Kolozsvárra érkezett a Petőfi 200 című kiállítás, mely 2023 januárjában, a költő születésének hónapjában indult útjára a székelyudvarhelyi Művelődési Házból, majd Erdély több települését is bejárta.
Nóvumnak számító kutatási eredményeket ismertetett keddi kolozsvári sajtótájékoztatóján a Bálványos Intézet, hiszen eddig nem vizsgálták kampányidőszakban a részvételi hajlandóságot és a politikai preferenciákat az erdélyi magyarok körében.
Vietnámra a legtöbbünk nem kifejezetten izgalmas turisztikai célpontként gondol: sokan máig egy háború sújtotta államként tekintenek a délkelet-ázsiai országra, mások a politikai rendszerrel szemben viseltetnek távolságtartással.
A magyar férfi és női kézilabda-válogatott is összekerült a házigazda és címvédő Franciaországgal a nyári, párizsi olimpia csoportkörének keddi sorsolásán.
Nagyszabású bemutatóra készül a Kolozsvári Magyar Opera: Giacomo Puccini korai, méltatlanul keveset játszott operáját, a Manon Lescau című művét viszik színpadra.