Két közvélemény-kutató, a Nézőpont Intézet és a Medián is egybehangzóan a kormányzó Fidesz-KDNP jelentős fölényét mérte a legutóbbi felmérésen.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg március 23. és 29. között a magyar nyelvű színészképző intézmények találkozóját, a SZÍN-TÁR-t Kecskeméten.
Ferenc pápa elképzelhetőnek tartja a papi cölibátus eltörlését. A katolikus egyházfő erről az argentin Infobae hírportálnak adott, pénteken közölt interjújában beszélt.
Emmanuel Macron francia államfő és Rushi Sunak brit miniszterelnök új alapokra kívánja helyezni a francia-brit viszonyt „új ambícióval” a Brexitet követő feszültségekkel teli időszak után.
Volodimir Zelenszkij elnök tagadta pénteken, hogy Ukrajnának köze lenne az Északi Áramlat gázvezetékeken tavaly ősszel a Balti-tengeren történt robbantásokhoz, szerinte ezeket az információkat azért terjesztik, hogy lassítsák a segélynyújtást Ukrajnának.
Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.
A Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése megszavazta pénteken, hogy harmadszorra is Hszi Csin-ping legyen Kína elnöke.
A székely szabadság ügye a magyarság közös ügye határon innen és túl – közölte a székely szabadság napja alkalmából Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken.
Soha ilyen közel nem volt még a világ ahhoz, hogy egy lokális háborúból világháború legyen – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az ukrajnai háborúról szólva.
Finnország és Svédország példátlan lépéseket tett Törökország jogos biztonsági aggályainak kezelésére, ezért itt az ideje, hogy minden szövetséges befejezze a két ország NATO-tagságához vezető ratifikációs folyamatot – jelentette ki Jens Stoltenberg.
Oroszországnak elegendő erőforrás áll a rendelkezésére ahhoz, hogy akár még két évig folytassa háborúját Ukrajnában – jelentette ki a litván katonai hírszerzés vezetője csütörtökön.
A kormány kész tárgyalni Brassó fellegváráról az önkormányzattal, és visszavonta a csütörtöki kormányülés napirendjéről azt a tervezetet, mely a belügy- vagy az oktatási minisztériumnak juttatta volna az erődítményt.
A georgiai parlamentben csütörtökön visszavonták a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslatot, amely Tbilisziben tüntetéshullámot váltott ki.
Feljelentés miatt módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát, a magyar „színház” szó a román „teatrul” alá került – számolt be csütörtöki lapszámában a Háromszék napilap.
Az orosz erők továbbra sem hagytak fel a Donyeck megyei Bahmut ostromával, és változatlanul próbálják áttörni az ukrán csapatok védelmét a Harkiv megyei Kupjanszknál és a donyecki régióban lévő Limannál.
A közlekedési ágazat dolgozói mellett több tízezren – színészek, orvosok, tanárok és diákok – gyűltek össze szerdán Athén és Szaloniki utcáin, hogy megemlékezzenek az ország történetében legsúlyosabb vasúti szerencsétlenség halálos áldozatairól.
Temesvár kapja idén a Turisztikai Újságírók és Írók Nemzetközi Szövetségének (FIJET) Aranyalma-díját – jelentette be szerdán a szervezet. A nemzetközi szervezet közleménye szerint a kitüntetést március 24-én adják át a Béga-parti városban.
A gazdaság és a kultúra területét érintő 45 főcsoport több mint 100 témakörében hirdették meg az Érték és Minőség Nagydíj pályázatot, a magas minőséget elismerő tanúsítvány elnyerésére május 31-ig lehet jelentkezni a Kárpát-régió egész területéről.