Nagyvárad után Temesvár is megkapja a turisztikai újságírók nemzetközi szövetségének Aranyalma-díját

•  Fotó: Orasul Timisoara/ Facebook

Fotó: Orasul Timisoara/ Facebook

Temesvár kapja idén a Turisztikai Újságírók és Írók Nemzetközi Szövetségének (FIJET) Aranyalma-díját – jelentette be szerdán a szervezet; a kitüntetést március 24-én adják át a Béga-parti városban.

MTI

2023. március 08., 16:282023. március 08., 16:28

A díjat 1971 óta évente átadják, egy-egy szervezet, település vagy személy kapja a turizmus fejlesztéséért, népszerűsítésért kifejtett tevékenysége elismeréseként. A díjazottról egy újságírókból álló zsűri dönt.

Plamen Starev bolgár újságíró, az Aranyalma testület elnöke szerint az Aranyalma-díjjal Temesvár folyamatos fejlődését ismerik el.

Tételesen azt, hogy miközben a bánsági település fejlődik, szépül, az elmúlt évszázadok „aromáját” is megőrzi, és olyan település marad, „ahol a történelem nemcsak érdekes olvasmány, hanem a szemünk előtt van” – idézte a közlemény az elnököt.

Simion Giurcă, a várost népszerűsítő egyesület ügyvezető elnöke rámutatott: az üzleti turizmus mellett kikapcsolódási célpontként is szeretnék népszerűsíteni Temesvárt.

•  Fotó: Facebook/Patrimoniul Timișoarei Galéria

Fotó: Facebook/Patrimoniul Timișoarei

Azt szeretnék, ha a belföldi turisták is felfedeznék a bánsági várost, amely „román ugyan”, de „kicsit más”, mivel „multikulturalizmusra épült”, más-más helyről érkező, más-más nemzetiségű emberek építették – mondta.

korábban írtuk

Európa kulturális fővárosa: Temesvár történelmi örökségében hisz Dominic Fritz polgármester
Európa kulturális fővárosa: Temesvár történelmi örökségében hisz Dominic Fritz polgármester

Európa kulturális fővárosaként Temesvár vissza szeretne térni történelmi gyökereihez. Dominic Fritz polgármester a Krónikának adott interjújában azt is elmondta, hogy a magyar közösség jól látható a város életében.

Mint ismeretes, Temesvár idén az Európa Kulturális Fővárosa címet is betölti, az ünnepi rendezvénysorozatot február 17-én nyitották meg.

A FIJET az egyik legrégebbi nemzetközi újságírószövetség, 1954-ben alapították francia és belga újságírók Párizsban, több mint harminc tagszervezete van. Tagjai tavaly a szerbiai, vajdasági Újvidéket tüntették ki Aranyalma-díjjal, 2019-ben a romániai, Nagyvárad kapta az elismerést.

korábban írtuk

Mártírvárosból hídváros: a többnyelvűség jegyében rajtolt el az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat Temesváron
Mártírvárosból hídváros: a többnyelvűség jegyében rajtolt el az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat Temesváron

Temesvár etnikai és kulturális sokszínűségét, értékes örökségét, a szabadság kivívásában tanúsított elvitathatatlan szerepét hangsúlyozták a szónokok pénteken a bánsági nagyvárosban, a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2023.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony

Kellemetlen incidens történt egy, Nagyváradról a román tengerparton található Konstancára tartó vonaton: a szerelvény egyszerűen elhagyta két kocsiját a nyílt pályán.

Meghibásodás miatt elhagyta két kocsiját egy vonat, órákig várták az utasok, hogy visszatérjen értük a mozdony
2025. július 30., szerda

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában

Tizenhat megye összesen 32 településén és a fővárosban okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában – vont mérleget szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Több erdélyi megyében is károkat okozott a vihar az elmúlt 24 órában
2025. július 30., szerda

Funar megint uszított, fel is jelentették

Antiszemita uszítás miatt feljelentést tettek Gehorghe Funar, Kolozsvár egykori, magyargyűlöletéről elhíresült polgármestere ellen.

Funar megint uszított, fel is jelentették
2025. július 29., kedd

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán

Halálra gázolt a vonat kedd este egy 67 éves nőt a Szeben megyei Mikeszászán (Micăsasa) – közölte a megyei rendőrség.

Halálra gázolt a vonat egy nőt a Szeben megyei Mikeszászán
2025. július 29., kedd

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól

Igazi síparadicsom épülhet a Bánságban az ország jelenlegi leghosszabb sípályája mentén, amelyet már lesiklásra alkalmassá tettek a Szemenik-hegységben, viszont a java csak ezután jön a 40 millió eurót felemésztő nagyberuházásnak köszönhetően.

Nyáron is elolvadhatunk a Bánsági-hegyvidéken tervezett síparadicsomtól
2025. július 29., kedd

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban

Tűz ütött ki kedd reggel a temesvári megyei kórház egyik kórtermében. A helyszínre a tűzoltók vonultak ki, és a szomszédos kórteremből két személy önként evakuálta magát.

Tűz ütött ki a temesvári megyei kórházban
2025. július 29., kedd

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult

Enyhe hipotermiás állapotban hoztak le a Máramarosi-havasokból egy ukrán férfit a hegyimentők és a határrendészek keddre virradóra.

Volt, aki vaddisznó elől menekült: több ukrán állampolgár is a máramarosi hegyimentők segítségére szorult
2025. július 28., hétfő

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak

Akkreditált, a román oktatási minisztérium által elismert képzést indít ősztől pedagógusoknak az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány.

Beépíteni a népi kultúrát az iskolai oktatásba – ősztől akkreditált képzés indul pedagógusoknak
2025. július 28., hétfő

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés

Zahoránszki Brigitta Máramaros megyei parlamenti képviselő a Krónikának elmondta: a szakemberek által javasolt megoldás láttán a rónaszékiek érzik, hogy a hatóságok nem közömbösek a helyzetük iránt.

Stabilizálták a rónaszéki bányaomlás kráterének széleit, hogy ne keletkezzen újabb süllyedés
2025. július 28., hétfő

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot

Bevezették hétfőn az elárasztott parajdi sóbánya fölött kígyózó Korond-patak vizét az ebből a célból épített csőrendszerbe, és ezzel végéhez közelednek a bányánál zajló sürgősségi munkálatok az illetékesek szerint.

Csőbe húzták a parajdi sóbányát elárasztó Korond-patakot