Dan Tanasáék feljelentése nyomán módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát

Dan Tanasáék feljelentése nyomán módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát

Archív felvétel

Fotó: Pinti Attila

Feljelentés miatt módosítani kellett a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház díszfeliratát, a magyar „színház” szó a román „teatrul” alá került – számolt be csütörtöki lapszámában a Háromszék napilap.

MTI

2023. március 09., 10:372023. március 09., 10:37

A székelyföldi város színházának díszfeliratát – „Teatrul Tamási Áron Színház” – azután kellett módosítani, hogy a „hivatásos feljelentő” Dan Tanasă vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület több pert is indított az ügyben Antal Árpád polgármester ellen.

A februárban született jogerős ítélet a díszfelirat módosítására kötelezte az elöljárót. A polgármesteri hivatal alkalmazottai szerdán szerelték le a felirat „színház” utótagját, mely a román „teatrul” alá került.

A 2019-ben indított első perben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) parlamenti képviselője és a több székelyföldi elöljáró ellen pereskedő egyesület azt sérelmezte, hogy a színház homlokzatán szereplő kétnyelvű díszfeliraton azonos szinten szerepel az intézmény román és magyar megnevezése.

Dan Tanasă úgy érvelt: mivel a román a hivatalos nyelv, a törvény értelmében a román feliratot a magyar fölé kell helyezni.

Az alapfokon eljáró bíróság igazat adott neki, majd a fellebbezés után 2020 júniusában is az a döntés született, hogy változtatni kell a feliraton – számolt be honlapján.

Mivel a városvezetés nem módosította a díszfeliratot, Dan Tanasă újabb pert indított, ezúttal az ítélet végrehajtásáért. Az alapfokon eljáró Bukaresti Törvényszék tavaly szeptemberben helyt adott keresetének:

a jogerős ítélet végrehajtásának elutasításáért arra kötelezte Antal Árpádot, hogy minden nap késedelemért az országos bruttó átlagbér 20 százalékának megfelelő összeget fizessen be az államkasszába.

Az alapfokú ítéletet mind az sepsiszentgyörgyi polgármester, mind a feljelentő egyesület megfellebbezte, a Bukaresti Táblabíróság februári jogerős ítélete pedig kimondja: Antal Árpádnak az államkasszába fizetendő büntetés mellett a pert kezdeményező egyesületnek is fizetnie kell az ítélet kézbesítésétől számítva minden egyes napra napi száz lejt.

Dan Tanasă úgy számolta, Antal Árpádnak több mint félmillió lej büntetést kell befizetnie az államkasszába,

mivel 940 nap telt el a feliratról szóló ítélet kihirdetése óta. A polgármesternek 94 ezer lejt kell fizetnie az őt perlő egyesületnek is – írta Tanasă.

Valóságos „szőnyegbombázás” zajlik az önkormányzat ellen – mondta a lapnak Antal Árpád a városzászló és a magyar felirat ellen hozott ítéletekre utalva. Az elöljáró szerint ezek megerősítik, „hogy miközben egyik kezünkkel építkezünk, másikkal védekeznünk kell”.

Idézet
Vannak sikereink, vannak kudarcaink is, de azt üzenjük a megélhetési provokátoroknak, hogy jogi eszközökkel nem fogják tudni korlátozni anyanyelvünk, szimbólumaink iránti szeretetünket”

– szögezte le a Háromszéknek a bírósági perekre utalva az elöljáró. Hozzátette: hamarosan fel kell újítani az épület homlokzatát, és „székely furfanggal” keresnek megoldást a problémára.

korábban írtuk

Érvénytelen zászlón érvényes címer – Antal Árpád a bírósági döntés okozta jogi bukfencről
Érvénytelen zászlón érvényes címer – Antal Árpád a bírósági döntés okozta jogi bukfencről

A legfelsőbb bíróság semmissé nyilvánította azt a kormányhatározatot, amely révén a „székely zászló” vált Sepsiszentgyörgy zászlójává – közölte szerdán a Kovászna, Hargita és Maros Megyei Románok Civil Fóruma (FCRCHM).

A büntetés összegéről elmondta: nem látta az ítélet indoklását, reméli, hogy Dan Tanasă nem jól számolt, de „Romániában bármi lehetsége”

A polgármester szerint az önkormányzat jóhiszeműen, és a törvényt betartva járt el:

a feliratok ügyében hozott ítélet után elhelyeztek egy táblát a színház épületén a kétnyelvű felirattal, melyen felül szerepelt a román, alatta a magyar felirat. De a feljelentő nem elégedett meg ezzel, a díszfeliratot is meg kellett változtatni – mondta.

Sepsiszentgyörgyön a városzászló ellen is több pert indított a Dan Tanasă vezette egyesület. Ezek nyomán a román legfelsőbb bíróság februárban megsemmisítette a kormányhatározatot, amely 2021-ben a város hivatalos jelképévé nyilvánította az önkormányzat által jóváhagyott zászlót. Antal Árpád akkor bejelentette, hogy újrakezdik az engedélyeztetési eljárást.

korábban írtuk

Dan Tanasă bírósági ítéletet eszközölt ki a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblák ellen is
Dan Tanasă bírósági ítéletet eszközölt ki a sepsiszentgyörgyi utcanévtáblák ellen is

Alapfokon helyt adott a bukaresti törvényszék a Dan Tanasă parlamenti képviselő vezette Méltóságért Európában Polgári Egyesület keresetének.

1 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit

Újabb „csapás” érte a Gabriel Resources-t, miután a verespataki aranybánya-projektben érdekelt kanadai cég kanadai cég elvesztette a román állam ellen a kitermelés leállítása miatt indított pert: az Országos Adóhatóság zárolta a részvényeit.

Újabb „csapás” a Gabriel Resourcesra: einstandolta az adóhatóság a cég részvényeit
2024. április 07., vasárnap

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt

Pisztolylövésekkel, közel húsz kilométeres autós üldözés után állítottak meg a dél-erdélyi sztráda autópályarendőrei egy moldovai embercsempészt szombaton este.

Csak pisztolylövésekkel, autós üldözés után tudtak megállítani a rendőrök egy moldovai embercsempészt
2024. április 06., szombat

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében

Az év eleje óta 28-szor kérték a csendőrség segítségét medvék eltávolításához Hargita megyei településekről – közölte pénteken a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség sajtóirodája.

Már csaknem harmincszor riasztották medve miatt a csendőröket Hargita megyében
2024. április 06., szombat

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását

Kulturális rendeltetést kap a frissen felújított gyalui várkastély, Erdély egyik legnagyobb magán rezidenciája. Nagy Elek kolozsvári származású üzletember a Krónikának adott interjúban neveltetése eredményének nevezte a gyalui fejleményeket.

Nagy Elek a neveltetése eredményének tekinti a gyalui várkastély kulturális létesítménnyé alakítását
2024. április 05., péntek

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek a városban született Bolyai János matematikus munkássága előtt Kolozsváron, a belvárosi Bolyai utcában, ahol a világhírű tudós szülőháza is található.

Optikai csalódást előidéző térkövezéssel tisztelegnek Bolyai János munkássága előtt Kolozsváron
2024. április 05., péntek

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez

Elfogadta a kormány a védelmi minisztérium beadványát, melyben kéri, hogy az aradi régi gáji laktanya a város közvagyonából kerüljön át állami tulajdonba.

Ingyen kaphatja meg az aradi önkormányzat a várat, amelybe kulturális központot tervez
2024. április 05., péntek

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia

Nyolcmillió eurót költenek a Hívogató Románia nevű turisztikai és műemlékvédő megaprojekt 12 útvonalának népszerűsítésére. Az erdélyi magyar kezdeményezésre született programot a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia vívmányaként tálalják.

Nagyrészt a magyar és szász épített örökséggel kérkedik a „több ezer éves történelemmel rendelkező” Románia
2024. április 05., péntek

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa

Huszonöt év rácsok mögött töltött idő után kiszabadult a börtönből pénteken Románia rendszerváltás utáni történetének legrettegettebb sorozatgyilkosa – írja honlapján a Digi 24.

Kiszabadult a rendszerváltás utáni Románia legrettegettebb sorozatgyilkosa
2024. április 05., péntek

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben

Márton Áron püspök tiszteletének szentelt emlékkiállítás nyílik Kolozsváron az Ars Sacra Claudiopolitana Egyházművészeti Kiállítótérben április 11-én.

Márton Áron-emlékkiállítás nyílik Kolozsváron a Szentegyház utcai egyházművészeti kiállítótérben
2024. április 04., csütörtök

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására

Bár még távol áll attól, hogy összegyűljön a felújításához szükséges teljes összeg, lassan azért haladhatnak a temesvári Hunyadi-kastély restaurációs munkálatai, miután több forrásból sikerült biztosítani a szükséges pénz egy részét.

Bár még távolról sincs meg a teljes összeg, ismét csurrant némi pénz a temesvári Hunyadi-kastély felújítására