Asztalos Csaba terjedelmes írásban fejtette ki nemrég véleményét a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborról és az EU-ellenes Orbán-rezsimről a Contributors nevű véleményportálon.
Michael Guest, az Egyesült Államok volt bukaresti nagykövetének esete is bizonyítja, mennyire hamisan tetszeleg Amerika a demokrácia őshazájának, az esélyegyenlőség bajnokának szerepében.
Infografikai labirintussal érzékeltették Tusnádfürdőn a székelyföldi – sőt erdélyi – autonómia létjogosultságát a 24. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen és Diáktáborban.
Beszélgetés Balázs Antal nyugalmazott tanítóval, fafaragóval.
Interjú Vogel Sándor történésszel a középkori erdélyi önrendelkezési formákról.
A határon túli magyar pártvezetők tusványosi kerekasztala évről évre ismétlődő rendezvény. A területi RMDSZ-szervezet vezetőjeként kakukktojás vagyok e körben, ezért a nemzetpolitikát azon funkciók szemüvegén keresztül elemzem, amelyeket betöltök.
Aa román média elsősorban Tőkés László európai parlamenti képviselő, az EMNT elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz címzett felkérését kapta fel, amelyben azt szorgalmazta, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet az erdélyi magyar közösség fölött.
Hol volt, hol nem volt..., jobban mondva, van itt is, ott is, még az Óperenciás-tengeren innen, sok kis gömböc.
A strasbourgi vitával véget ért egy hároméves érvcsata a magyar kormány és az Európai Unió között. Egy olyan időszak, melyben azok is bepillanthattak a függönyök mögé, akik nem voltak tisztában az európai realitásokkal.
Az idei, immár 14. gyergyóremetei falunapon turisztikai információs központot avattak, és gyűjtést indítottak el a hagyomány szerint a helységet 1560 körül alapító remete, Kendeffy Bonifác szobrának a felállítására.
Újabb alakulattal gazdagodott a romániai politikai paletta annak nyomán, hogy kedden kezdeményezték a Népi Mozgalom Párt bejegyzését.
„Egy mű élete valahol hasonlít az ember életéhez: amikor először megszólal, akkor kezdődik, születik meg, s ha a bemutató netalán nem sikeres, ez könnyen rányomja bélyegét a mű sorsára, »életére«." Beszélgetés Lászlóffy Zsolt zeneszerzővel.
Bár úgy tűnik, árnyaltabbá vált Liviu Dragnea miniszterelnök-helyettes álláspontja, hogy a székely megyék ne kerüljenek olyan régióba, amelyben a román többségben súlytalanná válik a magyar közösség, szavait ajánlatos kellő óvatossággal kezelni.
Relu Fenechiu közlekedési miniszter börtönbüntetésről szóló ítélete nem károsítja a kormány imázsát, hiszen nem kormánytagként elkövetett tettei miatt sújtották az ítélettel – vélekedett Victor Ponta.
„Hálát adok a Gondviselésnek, hogy nemzetünket Herczeg Ferenccel megajándékozta, s teljes alkotó erejében számunkra megtartotta. Budapest, 1943. szept. hó, Horthy Miklós".
Interjú Bessenyei Istvánnal, a szatmárnémeti Harag György Társulat vezetőjével.
Mai formájában az Európai Unió nem más, mint egy globalizációs termék.
Kezdő tanár koromban Beke Györgynek köszönhetően hallottam először Kerlésről (Chiraleş, Kirieleis, Beszterce-Naszód megye) és a határában fekvő Cserhalomról.