Wiggins már a felénél egyesélyessé tette a Tourt

Bár a fele még hátravan, szinte egyesélyessé vált a 99. francia kerékpáros-körverseny: a 10. szakasz 41,5 kilométeres egyéni időfutama után a brit Bradley Wiggins (Sky) közel kétperces előnyt szerzett a címvédő ausztrál Cadel Evansszel (BMC) szemben.

Boros Miklós

2012. július 11., 08:062012. július 11., 08:06

Az összetett éllovasnak járó sárga trikót Wiggins még szombaton, az első hegyi befutó után vette át a prológ óta vezető svájci Fabian Cancellarától, ám ekkor még csak az első napon megszerzett 10 másodperces előnye volt a tavalyi győztessel szemben.

A Besançon környéki időfutamon aztán nemcsak Wiggins, hanem honfi- és csapattársa, Christopher Froome is leiskolázta a mezőnyt, 57, illetve 22 másodpercet vertek a műfaj legjobbjának tartott Cancellarára, Evans pedig 1:43 percet vesztett az etap győztesével, Wigginsszel szemben. A tegnapi szünnap után mától az Alpokban, majd a jövő héten a Pireneusokban kerekezik a mezőny, de a hegyi futamokon sem lesz könnyű az üldözők dolga: a Sky csapata – főként Froome és Richie Porte – eddig kiválóan segítik a sárga trikóst az emelkedőkön ellene indított támadások visszaverésében. Ráadásul az utolsó előtti napon még lesz egy, a mostaninál hosszabb időfutam (53,5), ahol ismét Wiggins a toronymagas esélyes.

A Tour első hetét rengeteg bukás és baleset jellemezte, a versenyt feladó húsz kerékpáros közül a kéz- és válltörést szenvedett spanyol Samuel Sanchez (Euskaltel) a legnagyobb név, aki ezzel olimpiai bajnoki címének megvédésétől is elesett. Nincs már versenyben a májusi olasz körverseny győztese, a kanadai Ryder Hesjedal (Garmin-Sharp) sem, a sprinterek közül pedig a német Marcel Kittel (Argos-Shimano), a dél-afrikai Robert Hunter (Garmin-Sharp) és a spanyol Oscar Freire (Katyusa) adta fel. Utóbbiak pontversenyében az első héten három szakaszt is nyerő szlovák Peter Sagan (Liquigas-Cannondale), a hegyi pontversenyben a svéd Fredrik Kesiakoff (Asztana), a 25 éven alattiak között az amerikai Tejay van Gardeeren (BMC) vezet, a csapatversenyben pedig a RadioShack-Nissan áll az élen.

A Tour de France állása 10 szakasz után: 1. Bradley Wiggins (brit, Sky) 39 óra 9 perc 20 mp, 2. Cadel Evans (ausztrál, BMC) 1 perc 53 másodperc hátrány, 3. Chris Froome (brit, Sky), 2:07, 4. Vincenzo Nibali (olasz, Liquigas-Cannondale) 2:23, 5. Gyenyisz Mencsov (orosz, Katyusa) 3:02, 6. Haimar Zubeldia (spanyol, RadioShack-Nissan) 3:19, 7. Maxime Monfort (belga, RadioShack-Nissan) 4:23, 8. Tejay van Garderen (amerikai, BMC) 5:14, 9. Jürgen Van Den Broeck (belga, Lotto-Belisol) 5:20, 10. Nicolas Roche (ír, AG2R La Mondiale) 5:29.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK