Vizer bírálja a bizalmi szavazásra készülő Román Cselgáncsszövetséget

Rendkívüli közgyűlésen tárgyalja szerdán a Román Cselgáncsszövetség (FRJ) azt a bizalmatlansági indítványt, amelyet korábban közel száz hazai klub aláírásával nyújtottak be a vezetőség ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. december 13., 17:142016. december 13., 17:14

Mint arról már beszámoltunk, a testület rendellenességet gyanított a „puccskísérlet\" körül, de végül mégis szavazásra bocsátják a reklamálók szerint halogatott kérdést. A Doru Sapta lemondása után tavaly november 23-án elnökké választott Florin Lascău időközben Facebook-oldalán megerősítette, hogy nem fog újabb mandátumra pályázni a szervezet élén – márpedig a tisztújítást eredetileg áprilisra tervezték.

Emiatt is értetlenkedik nyílt levélben Marius Vizer amiatt, hogy most mégis „kétségbeesetten\" próbálják bizalmatlansági indítvánnyal előrehozni a választásokat. A sportág európai és világszövetségét irányító, Lascăuhoz hasonlóan nagyváradi származású szakember szerint a regnáló elnök mindössze annyit tett, hogy gyakorlatba ültette azt a sportminiszteri rendelet, amelynek értelmében a sportolók után csak egyetlen klub kérhet költségvisszatérítést. „Ez ütközött azoknak az érdekeivel, akiknek kettős és hármas igazolású versenyzőik voltak\" – fogalmaz a sportvezető.

Szerinte az FRJ jelenleg több, stratégia nélküli csoportosulásra darabolódott, hiteltelenné vált mind hazai, mind nemzetközi szinten. Bíráló levelében a korábbi időszakok rossz menedzsmentjét és az átláthatóság hiányát nevezte meg a történtek okozójaként. „Ehhez társult a volt főtitkár, Alexandru Bălgrădean és az olimpiai keret szövetségi kapitánya, Florin Berceanu közötti konfliktus, amely személyes érdekek csataterévé változtatta az FRJ-t, és lábbal tiporták a romániai cselgáncs hagyományait és eredményeit\" – véli Vizer.

Leszögezte, ő személy szerint függetlenül szólalhat fel, hiszen soha nem anyagi haszonszerzés céljával tevékenykedett a sportban, hanem épp ellenkezőleg, saját költségén támogatta a cselgáncs fellendülését. Emlékezett rá, hogy előbb edzőként „szolgált\", majd megalapította az 1999-ben csapat-BEK-győzes Nagyváradi Liberty klubot, hogy aztán később az FRJ elnökeként – jelenleg tiszteletbeli vezetőjeként – vállaljon feladatot a romániai dzsúdó fejlesztésében. „Úgy vélem, hogy az FRJ jelenleg csak bölcs stratégiával állhat talpra. Az új elnök legyen semleges, olyan vezető egyéniség, aki képes visszaadni a szervezet hitelét, és átlátható menedzsmenttel tisztességes útra terelnie azt. Bízom benne, hogy egyéni érdekek helyett az FRJ érdekeit helyezik majd előtérbe\" – üzente Vizer.

Lascău tájékoztatása szerint a bizalmatlansági indítvány szerdai megvitatása után január derekán lehet újabb közgyűlés, amelyen a tisztújítás kiírásának a feltételeiről döntetnek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK