2011. július 14., 08:452011. július 14., 08:45
A kvalifikációs sorozat április 1-jén indult, és a kijelölt versenyeken – köztük a kontinensbajnokságon – elért pontok alapján alakul ki a rangsor, melyről meghatározott számú egyéni vívó, illetve csapat szerez jogot a londoni szereplésre. Így ezúttal – az éremszerzésen túl – tényleg számít majd, hogy egy-egy szakági válogatott az ötödik vagy a kilencedik helyen zár, és ugyanez igaz az egyéni szereplésre is.
Az MTI összeállításából kiderül, az elutazást megelőző hétfői, budapesti felvezető sajtótájékoztatón ugyan nem hangzott el összesítés, de az egyes fegyvernemek magyar szövetségi kapitányainak előzeteséből, helyzetelemzéséből két-három érem megszerzésének a lehetősége rajzolódott ki. Két éve, Plovdivban három, tavaly, Lipcsében két dobogós helyezést sikerült összehoznia a magyar válogatottnak. A férfi párbajtőrözők mindkétszer kitettek magukért, csapatban győztek, egyéniben pedig Boczkó Gábor harmadik, aztán második lett. Most is elsősorban tőlük várható jó eredmény, de női párbajtőrben Szász Emesétől, vagy a női tőrözőktől és a férfi kardozóktól sem lenne meglepetés, ha egyéniben vagy csapatban bele tudnának szólni az érmek elosztásába. Két éve még a – 2003-ban Európa-bajnok – tőröző Varga Gabriella állhatott fel a dobogóra, mégpedig annak a harmadik fokára.
Sheffieldben az egyes fegyvernemekben jórészt az elmúlt években kipróbált vívók szerepelnek, jelentős változás a csapatépítés jegyében elsősorban női kardban tapasztalható. Női párbajtőrben és férfitőrben is a hosszú távú építkezés került előtérbe az utóbbi időben, de előbbi fegyvernem képviselői azért a jövő évi olimpián is ott szeretnének lenni. Férfikardban visszakerült a csapatba az év egy szakaszában mellőzött Nemcsik Zsolt, női párbajtőrben fegyelmi vétség miatt nem tagja a csapatnak a havannai Világkupán sportszerűtlenül viselkedett Takács Emese, női kardban pedig hosszú idő után először nem lép pástra Nagy Orsolya.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!