Július derekán fúj gyülekezőt a Nagyváradi VSK felnőtt férfi vízilabda-csapata, amely sorozatban kilenc megnyert országos bajnokság után az elmúlt szezon végén drámai fináléban maradt alul a Steauával szemben.
2016. június 22., 16:412016. június 22., 16:41
Kádár Kálmán edző lapunknak jelezte, hogy a döntő utolsó, 12-5-re elveszített ötödik összecsapása után nem is lehetett tanítványait megvigasztalni, szerinte a történteket nem lehet kozmetikázni. „Sajnos elvesztettük a bajnokságot. Egy hajszálon múlt. De benne van a pakliban egy olyan nap, amikor semmi sem megy. Ez olyan volt. Előtte a Steaua is kifogott egyet ellenünk\" – emlékezett vissza. Hozzátette, a Román Kupa megnyerésével azért azt bebizonyították, hogy továbbra is jó csapat, de a szezonban bőven akadtak gondjaik a sérülések miatt, hiszen három meghatározó pólósát, Ramiro Georgescut, Andrei Crețut és Gheorghe Duncát szinte fél évig nélkülöznie kellett.
Most már viszont az új szezont kell előkészítenie, kerete kapcsán viszont még csak annyi bizonyos, hogy annak Voijslav Csupity nem lesz a tagja. A szerb balkezes még 2013-ban érkezett a Sebes-Körös-parti városba, de most három szezon után két évre az olaszországi Nápolyba, a Carpisa Yamamay Acquachiarához igazolt.
Jelentős változásnak számít az is, hogy a csapatkapitány, a korábbi válogatott Gheorghe Dunca most 37 évesen bejelentette visszavonulását. Kádár lapunknak jelezte, hogy több vízilabdázóval is tárgyalnak, de neveket a szerződések aláírásáig nem akar említeni.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!