Visszarendelték Dániába

Lezárul a dán Slagelse és a Kolozsvári U Jolidon női kézilabdacsapatának hetek óta tartó vitája Carmen Amariei Lungu játékjoga felett: az idény elején a skandinávoktól az erdélyi csapathoz közös megegyezéssel átengedett játékos visszatér a Bajnokok Ligájában szereplő dán együtteshez. A nyár óta sérüléssel bajlódó kézilabdázót 2007 júniusáig kötötte szerződése a Slagelséhez, ám a klub megegyezett a kolozsváriakkal, hogy egy később meghatározott összegért az U-hoz igazolhat.

Gazda Árpád

2006. november 15., 00:002006. november 15., 00:00


Kolozsvárról Slagelsébe tart Carmen Amariei

Amariei hároméves szerződést írt alá Gheorghe Covaciu együttesével, ám a térdműtéten átesett játékos sérülése miatt egy mérkőzésen sem lépett pályára új csapatában. A dánok pedig meggondolták magukat, s visszakövetelték a kézilabdázót, azzal fenyegetőzve, hogy akkora átigazolási összeget kérnek érte, amekkorát az U nem tud kifizetni. „A Slagelse vezetői közölték velem, hogy nem mondanak le rólam, kijelentették, ha nem is akarok visszamenni, kénytelen leszek az értem kért óriási összeg miatt. Nincs más megoldás, nyárig visszatérek a Slagelséhez” – foglalta össze helyzetét Carmen Amariei Lungu. A 28 éves játékos hozzátette, ha szerződése lejár, újra tárgyalóasztalhoz ül az U vezetőivel.
Mircea Cucuian, a Kolozsvári U Jolidon sportigazgatója lapunknak elmondta, míg nyáron a Slagelse tett szívességet azzal, hogy elengedte Amariei Lungut, most az erdélyi klub kész hallgatni a dánok kérésére. „Jogerős szerződés köti Carment az U-hoz. Ha távozásának feltételeit tisztázzuk, visszatérhet a Slagelséhez” – jelentette ki Cucuian. Hozzátette: Amariei felépülése jövő év februárjára várható, így addig egyik csapat sem számíthat játékára. Az átlövő tavaly óta a válogatottban sem szerepelt, mivel még a decemberi világbajnokság előtt összekülönbözött Gheorghe Tadici szövetségi kapitánnyal. n Páva Adorján


Győzött Románia
Győzelemmel kezdett Románia női válogatottja a Dániában zajló, nyolc meghívott csapatot felvonultató Világkupa A csoportjának 1. fordulójában: Gheorghe Tadici szövetségi kapitány tanítványai 33-27-re verték Lengyelországot.

-----------




Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában