Fotó: Pál Árpád
A német Sebastian Vettel győzelmével kezdődött vasárnap a Forma–1 idei szezonja. Az öt év elteltével konstruktőri listavezető Ferrari mellett a Mercedes két pilótája állhatott fel az Ausztrál Nagydíj dobogójára.
2017. március 26., 17:342017. március 26., 17:34
Öt év után ismét a Ferrari vezeti a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság konstruktőri összetettjét, miután Sebastian Vettel vasárnap megnyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat a Mercedes két pilótája, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas előtt.
A téli tesztelések már sejtetni engedték, hogy a tavaly nyeretlen maranellóiak idén már képesek lesznek megszorongatni az elmúlt években egyeduralkodóvá váló „ezüst nyilakat\", de az időmérőn a háromszoros világbajnok brit pilótának még sikerült legyőznie a négyszeres bajnok német riválist. Pozícióját a rajt után is sikerült megőriznie, de a kerékcseréig Vettel végig szoros távolságból követte az előzésekre kevés lehetőséget adó pályán.
A kettejük közötti helycsere is a boksztaktikának köszönhető, mert amíg Hamilton a friss abroncsokkal beragadt Max Verstappen mögé, a kerékcserére később kiálló német kellő előnyt halmozott fel ahhoz, hogy eléjük térjen vissza. Attól kezdve már nem akadt ellenfele, és közel tíz másodpercnyi előnnyel nyerte meg a melbourne-i viadalt. Csapattársa, a finn Kimi Räikkönen ugyan a dobogós helyekért zajló viadalba most nem tudott beleszólni, de a ferrarik tempóját jelezve, az 57. körben megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és ígéri: a két hét múlva esedékes Kínai Nagydíjon már vele is számolni kell.
űVettel szerint nagy szükségük volt erre a mostani győzelemre, a legjobban viszont annak örült, hogy az autó „csodásan működik\". Még Valterri Bottas – aki az elmúlt szezon végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberget váltotta a Mercedesnél – is megjegyezte, hogy a Ferrari „meglepően gyors volt\", kihívás lesz velük szemben a szezon.
Az 58 körös Ausztrál Nagydíj pontszerzői: 1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 25 pont, 2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 18, 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 15, 4. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 12, 5. Max Verstappen (holland, Red Bull) 10, 6. Felipe Massa (brazil, Williams) 8, 7. Sergio Perez (mexikói, Force India) 6, 8. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Toro Rosso) 4, 9. Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 2, 10. Esteban Ocon (francia, Force India) 1.
A szülőhazájában versenyző Daniel Ricciardónak (Red Bull), vagy a kétszeres világbajnok Fernando Alonsónak (McLaren) nem sikerült teljesítenie a futamot. A konstruktőri pontversenyben a Ferrari (37 pont) vezet a Mercedes (33) és a Red Bull (10) előtt.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.