Veteránok góljai döntöttek a szombati meccseken

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

Nagyszebenben talált magára a bajnok: a CFR-től elszenvedett kiütéses vereség és a bázeli Bajnokok Ligája-kudarc után az Oţelul az otthon eddig minden mérkőzésén döntetlent játszó Voinţa ellen tudott nyerni a labdarúgó-Liga 1-ben, a csereként beállt veterán Gabriel Paraschiv a hajrában döntötte el a kevés helyzetet hozó találkozó sorsát.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 19., 08:472011. szeptember 19., 08:47

 A galaciak edzője, Dorinel Munteanu el is ismerte, hogy csapatának szerencséje volt, a döntetlen igazságosabb eredmény lett volna. Alexandru Pelici, a szebeniek trénere szerint képtelenek voltak kihasználni a vendégek fáradtságát. „Frusztráló és egyben szomorú így kikapni, nem volt jobb nálunk az Oţelul. Paradox, hogy ők lőttek gólt a végén” – fogalmazott a Voinţa szakvezetője.

zintén egy veterán, Mugurel Buga gólja hozott három pontot a Brassói FC-nek is, a görög Skoda Xanthitól egy év után hazatért csatár a ploieşti-i kapus elegáns átemelésével talált be a Petrolul hálójába. A meccs hőse azonban a hazaiak hálóőre, a portugál Mario Felgueiras volt, aki többször is bravúrral akadályozta meg az egyenlítést. Az előző héten a Steauát legyőző Gaz Metan kikapott az Astra otthonában, Cristian Pustai medgyesi edző szerint csapata „hullámvasútra ült” és a második félidőben képtelen volt kihasználni legnagyobb helyzeteit is.

Liga 1, 7. forduló:
Brassói FC–Petrolul Ploieşti 1-0 (Buga 22.), Nagyszebeni Voinţa–Galaci Oţelul 0-1 (Paraschiv 79.), Astra Ploieşti–Medgyesi Gaz Metan 2-0 (Strătilă 29., Fatai 90.), CS Mioveni–Sportul Studenţesc 2-1 (Tănasă 17., Raţiu 34. – öngól, illetve Lungu 78.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Concordia Chiajna 0-0. A Steaua–Pandurii és Dinamo–Rapid mérkőzések lapzárta után értek véget. A mai program: Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári U (Digi Sport, 19.00), Kolozsvári CFR–FC Vaslui (Digi Sport, 21.30). Az élmezőny: 1. Dinamo 15, 2. Rapid 13, 3. CFR 12, 4. Pandurii 11 (10-5), 5. U 11 (8-5), 6. Astra 11 (7-6).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben