2010. október 11., 10:082010. október 11., 10:08
Az újonc házigazdák továbbra is veretlenek, a táblázaton – amelyen az állás a visszalépett Lupény eredményeinek törlése miatt is változott – a harmadik helyen állnak a vereséget eddig szintén nem ismerő Mioveni, illetve az éllovas Petrolul mögött.
Előbbi szombaton a Szilágysomlyói Silvaniát verte, míg a ploieşti-iek a dévai csapat ellenében bizonyították be, az elmúlt fordulóban elszenvedett vereség véletlen volt: bár a Mureşul jutott vezetéshez, a hazaiak fordítottak. Az első öt meccsét elvesztő Râmnicu Vâlcea – miután egy hete meglepetésre legyőzte a Bihar FC-t – újabb győzelemmel jelezte, nem adja fel könnyen a harcot: 3-1-re verte a Iaşi-i Polit.
A visszalépett lupényiekkel szombaton a Bihar FC-nek kellett volna játszania, ám a nagyváradiak az elmaradt meccs helyett egy barátságos találkozót rendeztek az Európa Liga csoportkörében is érdekelt magyar bajnokcsapattal, a Debreceni VSC-vel. A találkozó mindkét gólját a hajdúsági vendégek futballistája, Máté Péter szerezte: a negyedik percben saját kapujába talált be, majd az ő fejesével egyenlített a Loki a szünet előtt.
CSM Râmnicu Vâlcea–Iaşi-i Poli 3-1 (Posteucă 45., M. Mitu 73. – 11-esből, Rădulescu 90., ill. Pălimaru 32.),
CS Mioveni–Szilágysomlyói Silvania 2-0 (Ayza 62., Cl. Ionescu 66.),
Aradi ACU–Gyulafehérvári Unirea 3-2 (Bundea 24., 84. – 11-esből, Gheju 60., ill. Dîlbea 57., S. Buş 80.),
Nagyszebeni Voinţa–Aradi UTA 0-0,
Tordai Arieşul–FC Argeş 2-0 (Toni 50., Şaim 65.),
Craiovai Gaz Metan CFR–ALRO Slatina 0-3 (Hebga 57., M. Voicu 66., Dumitra 83.),
Ploieşti-i Petrolul–Dévai Mureşul 2-1 (Cârjă 21., Stănescu 74., ill. D. Sănmărtean 10.).
A Nagyváradi Bihar FC szabadnapos volt.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.