Úszás – Sanghaj: Rebecca Soni megvédte címét, Kis és Biczó döntős

Két döntős helyet harcolt ki tegnap a magyar küldöttség a sanghaji világbajnokság úszóversenyeiben. Kis Gergő, a 800 m gyors 2008-as Európa-bajnoka a délelőtti selejtezőben országos csúcsát, a 2010. augusztus 13-tól élt 7:51,93-at alaposan megjavítva 7:48,33 perccel nyerte futamát, s jutott tovább összesítésben a negyedik legjobb idővel.

Hírösszefoglaló

2011. július 27., 08:412011. július 27., 08:41

Nem ment viszont 200 m női gyorson Mutina Ágnesnek és Verrasztó Evelynnek. A délelőtti előfutamokból továbbléptek ugyan, az elődöntő azonban már a végállomást jelentette számukra: Mutina éppen kiszorult a nyolcas fináléból, a 9. lett 1:57,53 perccel, Verrasztó Evelynnek pedig a 16. hellyel kellett beérnie (1:59,71). Az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó Bence viszont a 200 méter pillangó elődöntős futamában ötödik lett 1:55,35 perccel, mely összesítésben a hatodik pozícióhoz bizonyult elegendőnek, így Kis mellett a magyar szurkolók neki is szoríthatnak a mai finálékban. „Úgy érzem, még maradt is bennem a döntőre, de lehettem volna bátrabb is. A célom az volt, hogy minél közelebb ússzak egyéni csúcsomhoz, az 1:54,79-hez, a döntőben is erre törekszem” – öszszegzett az MTI-nek Biczó Bence. Az olimpiai ezüstérmes Cseh László ugyanakkor a másik futamban produkált 1:56,32-vel csupán a 12. lett. „Lehet, hogy nem kell erőltetnem a 200 pillangót, mert nem állt össze a mozgásom” – nyilatkozta Cseh László, akire a két vegyes számban vár az igazi nagy feladat Sanghajban. A vb-n szereplő két román versenyző közül tegnap Dragoş Agache lemaradt az 50 m mell döntőjéről, ugyanis 27,71 másodperces ideje a 10. helyre volt elég az elődöntőben.

A tegnapi öt finálé egyikében sem szerepelt piros-fehér-zöld színekben rajthoz állt úszó, a kolozsvári magyar szülőktől származó Rebecca Soni viszont átmentette a 100 m mell elődöntőjében mutatott kirobbanó formáját: az amerikai versenyző megismételte a két éve, Rómában aratott diadalát, és világbajnok lett, megelőzve az olimpiai bajnok ausztrál Leisel Jonest. Bár tegnap csak öt döntőt rendeztek, végül hat aranyat osztottak ki, ugyanis a francia Camille Lacourt és Jeremy Stravius holtversenyben ért elsőként a célba, így mindketten aranyérmet nyertek férfi 100 m háton. Férfi 200 gyorson a 14-szeres olimpiai bajnok Michael Phelps kikapott a szintén amerikai Ryan Lochtetól, a címvédő német Paul Biedermann csak harmadik lett.

Keddi úszódöntők, férfiak, 200 m gyors: 1. Ryan Lochte (amerikai) 1:44,44 perc, 2. Michael Phelps (amerikai) 1:44,79, 3. Paul Biedermann (német) 1:44,88. 100 m hát: Camille Lacourt (francia) és Jeremy Stravius (francia) 52,76-52.76 másodperc, 3. Rioszuke Irie (japán) 52,98. Nők, 100 m hát: Csao Csing (kínai) 59,05 mp, 2. Anasztaszja Zujeva (orosz) 59,06, 3. Natalie Coughlin (amerikai) 59,15. 100 m mell: Rebecca Soni (amerikai) 1:05,05 p, 2. Leisel Jones (ausztrál) 1:06,25, 3. Csi Li-ping (kínai) 1:06,52. 1500 m gyors: Lotte Friis (dán) 15:49,59 p, 2. Kate Ziegler (amerikai) 15:55,60, 3. Li Hszüan-hszü (kínai) 15:58,02.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben