2012. június 20., 09:252012. június 20., 09:25
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hétfőn jelentette be, hogy a rendezéstől visszalépő Hollandia helyett Szerbia ad otthont a kontinensviadalnak, ezt követően az MKSZ vezetése azonnal fel is vette a kapcsolatot az illetékesekkel annak érdekében, hogy az idén januári férfi Eb-hez hasonlóan a nők is Újvidéken léphessenek pályára.
„Remélem, ismét több ezer magyar szurkoló kerekedik fel decemberben, és jön el szurkolni a csapatnak Újvidékre, így a lányok is megtapasztalhatják, milyen szinte hazai pályán játszani egy világversenyen – idézte az MKSZ közleménye Vetési Iván elnököt. – Ráadásul így két egymást követő Eb-n szoríthat több ezer magyar drukker a helyszínen a női válogatottért, hiszen, ne feledjük, 2014-ben Magyarország és Horvátország rendezi a női Európa-bajnokságot.”
Az Eb sorsolását pénteken tartják Monacóban. A csapatokat négy, egyenként négyes csoportba sorsolják, a csoportok első három-három helyezettje jut a legjobb 12 közé. A középdöntőben két hatos csoportban folytatódnak a küzdelmek, innen az első kettő-kettő kerül az elődöntőbe. A magyarok a harmadik értékcsoportban várják a sorsolást Szerbia, Dánia és Oroszország társaságában. A románok az első kalapba kerültek Norvégiával, Svédországgal és Horvátországgal együtt, a negyedikben Spanyolország, Csehország, Macedónia és Izland szerepel.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.