Új gazdát keres a Dinamo futballcsapatának tulajdonosa

A Chiajnától kapott ki hazai pályán 1-0-ra a Dinamo az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi 10. fordulójában, a kudarc pedig megerősítette Ionuț Negoiță klubtulajdonost abban, hogy lemondjon a Ștefan cel Mare úti együttesről. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 25., 16:282016. szeptember 25., 16:28

Bevallása szerint már két héttel korábban meghozta a döntést, mert szerinte a helyenként „emberfeletti\" tevékenységének már nincs értelme. „Egyedül vagyok a klubnál, segítségre van szükségem. Készen állok átadni olyanoknak, akik többet tudnak tenni érte. Olyan pénzügyi lehetőségekkel rendelkező személyt vagy csoportot keresek, akiknek komoly tervei vannak\" – jelentett be.

Szerinte Romániában mindenkinek csak elvárásai vannak, a feladatok pedig egyetlen emberre hárulnak, miközben a többiek csak azért állnak köré, hogy „csipegessenek\". Úgy érzi, hogy eddig a lehetetlent is végrehajtotta, mert bár nem tökéletes a menedzsmentje, a klubnál mégis naprakészen utalják a fizetéseket és erősebb keretet állítottak össze, mint az elmúlt szezonban.

„Azt hiszem, a túl nagy nyugalom károsan hat nálunk, egyesek kihasználják ezt és elkényelmesedtek. Pontokat veszítünk gyengébb csapatok ellen, és csak a jók ellen tudunk focizni. A hozzáállás az, ami a leginkább zavar. Ha lesznek eredményeink, akkor kitartok, de ha elmaradnak, akkor nem\" – nyilatkozta a sportvezető a DigiSportnak.

A bukarestiek egyébként igencsak megsokszorozták helyzeteiket a Chiajna elleni meccs hajrájában, ám amikor a 86. percben Lazăr révén egyenlítettek, a játékvezető támadószabálytalanság miatt érvénytelenítette a gólt. A vereség miatt a bukaresti „piros-fehérek\" a tabella ötödik helyére kerültek, a Botoșani ellen hazai pályán 1-0 arányban győztes Craiova és a Târgu Jiu vendégeként 1-0-ás sikert arató Viitorul is megelőzte őket a Steaua által vezetett összetettben.

A Kolozsvári CFR a Steaua vendégeként csütörtök este kiharcolt 2-1-es győzelme után hétfőn a Medgyest fogadja, míg a Marosvásárhelyen 2-0-s sikert arató Giurgiui Astra a Iași ellen játszik hazai pályán. A Temesvári Poli–Marosvásárhely és a Voluntari–Steaua meccseket vasárnap rendezik.

Pengeváltás Hagi és a Román Labdarúgó-szövetség között

Nyílt levélben kontrázott egymással Gheorghe Hagi és a Román Labdarúgó-szövetség annak kapcsán, hogy előbbi szerint klubja játékosait és fiát, Ianis Hagit hanyagolják a válogatottakban. A Viitorul tulajdonosa és edzője szerint tanítványai teljesítményükkel kiérdemelték, hogy a nemzeti csapatokban helyet kapva fejlődjenek tovább, ám a meghívásuk mégis elmarad, „hogy ne növekedjen az értékük”.

Az FRF viszont pénteken közleményben példázta, hogy meccsátlagonként legalább három Viitorul-focista rendszeresen tagja az U21-es válogatottnak, és a konstancai akadémia több futballistáját is beválogatták az U19-es csapatba. Ianis Hagi kizárólag a klub kérése miatt nem vett részt idén a Caput Mundi nevű tornán, majd pedig új együttese, az olasz Fiorentina nem engedte őt el az augusztusi, Izrael elleni – nem hivatalos FIFA-meccsnapon rendezett – barátságos mérkőzésre.

A „Kárpátok Maradonája\" ennek ellenére továbbra is diszkriminációt érez a válogatásban, és rossz szemmel nézi, ahogyan tehetséges fiatalokat „kiebrudalnak” a válogatottból. „Nem az FRF ellen vagyok, hanem egyszerűen a romániai labdarúgás érdekében szólalok fel. Ne keverjenek bele semmilyen politikai játszmába, nem evezek senkinek sem a csónakjában. Mindig is védeni fogom a tehetséges játékosokat, mert mindegyikük megérdemli a támogatást, úgy ahogy annak idején én is megkaptam azt. Számomra a támogatás előléptetést jelent\" – szögezte le válaszlevelében. Hozzátette, évekkel ezelőtt is rossz szemmel nézték meglátásait, ám azok később beigazolódtak, és nem szeretné, ha most hasonlóképp történne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK