A férfi vízilabda-Bajnokok Ligája első selejtezőkörének legkiegyensúlyozottabb csoportjaként jellemezte a sajátjukat Kádár Kálmán, a Nagyváradi VSK vezetőedzője.
2016. szeptember 29., 19:302016. szeptember 29., 19:30
A most csak bajnoki ezüstérmesként induló Körös-parti együttes ugyanis a horvát Mornar Splitet, a holland Utrechtet, valamint a török Isztambuli Galatasarayt látja vendégül hétvégén. A szakember a Krónikának rámutatott, hogy értelemszerűen a horvát együttes lesz a legerősebb ellenfél, de tekintettel arra, hogy a holland válogatott erősebb a románnál, bajnokuk, az Utrecht sem lebecsülendő együttes. A Galatasaray gyengült az elmúlt szezonhoz képest, de a váradiak mestere szerint az nem releváns, hogy a múlt hétvégi barátságos tornán viszonylag könnyedén legyőzték őket. „Mi sem mutattunk meg akkor mindent, amit tudunk\" – tette hozzá.
Pedig a hátvédprobléma továbbra sem oldódott meg az idei szezonra összeállított és fiatalokkal megerősített keretében, mert mint azt jelezte: a Dusan Markovic távozásával megüresedett posztot Bogdan Remeșsel és Andrei Crețuval próbálják betölteni. Kádár ugyan aktív pályafutása során épp védő volt, de szerinte ezen a szinten ez már nem sokat nyom a latba a két pólós felkészítésekor. Ezzel együtt a VSK a továbbjutásra pályázik, különösen úgy, hogy a korábbi sérültjeik felépültek a hétvégi viadalra.
Az A csoport mérkőzéseit a DigiSport sugározza Nagyváradról, a következő párosítás szerint, péntek: Mornar Split–Galtasaray (17.30), VSK–Utrecht (19); szombat: Utrecht–Mornar (17.30), VSK–Galatasaray (19); vasárnap: Galatasaray–Utrecht (10), VSK–Mornar (11.30).
Szintén hazai pályán játszik hétvégén a Budapesti OSC a holland Barendrechttel és a német Hannoverrel a B csoportban, míg a román bajnok Steaua a D csoportba sorolva, Máltán szerepel a montenegrói Herceg Novi, a házigazda Valletta és a lengyel Szczecin Arkonia társaságában. A második körbe a csoportok első két helyezettjei kvalifikálnak, hozzájuk csatlakozik majd az Eger, a horvát Rijeka, a német Duisburg, a görög Vouliagmeni, a francia Marseille, az olasz Brescia, a spanyol Sabadell, valamint a szerb Crvena zvezda. A főtáblán selejtező nélkül, szabadkártyával versenyez majd a Szolnok, a horvát Jug Dubrovnik, a német Spandau, a görög Olimpiakosz, a francia Nice, az olasz Pro Recco, a szerb Partizan, valamint a spanyol Barceloneta.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!