Tévépénz: időszerűtlennek tartják az alsóbb osztályos klubok megsegítését

A Liga 1-es bajnokság televíziós közvetítési jogaiból származó 34,1 millió eurós összeg öt százalékát kéri a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) támogatásként a másod- és harmadosztály számára a Hivatásos Labdarúgóligától (LPF). 

Krónika

2017. április 24., 17:262017. április 24., 17:26

Ezt Răzvan Burleanu FRF-elnök külföldi példákkal érvelve jelentette be – bár a csütörtöki LPF-közgyűlésen napirendre tűzik a javaslatát, az illetékesek minimális esélyt látnak annak elfogadására. A DigiSportnak hétfőn nyilatkozó Robert Pongracz szerint bármennyire is jó ötlet, egy ilyen stratégiának még nem jött el az ideje Romániában. Az LPF alelnöke rámutatott, ezt csak az erős bajnokságokban alkalmazzák, mivel ott az összes klub ugyanannak a ligának a tagja, ezért a közvetítési jogokat is közösen értékesítik. Romániában eközben, mint ismeretes, az LPF kizárólag a Liga 1-ért felelős, a másodosztály már az FRF-hez tartozik, amely külön értékesítette a közvetítési jogokat.

Cristian Bivolaru, a Viitorul ügyvezető igazgatója sem lát esélyt arra, hogy az élvonalbeli klubok lemondanának a bevételeik egy részéről, hiszen a Steauát leszámítva ez az összeg mindenkinek rendkívül fontos a fennmaradás biztosításához. Megjegyezte, a szolidaritás fontos dolog, ugyanakkor ők is csak úgy tudnak segíteni a kisebb klubokon, hogy ingyen kölcsönadnak nekik futballistákat.

Többedmagával úgy véli, hogy hiba volt egyetlen csoportba sűríteni a Liga 2 mezőnyét, mivel ezáltal nagyon megnőttek a klubok költségei. Erre, mint ismeretes, korábban a másodosztály szövetségi képviselője, Ștefan Stana is rámutatott lapunknak, megjegyezve, hogy ma már az ötletet korábban pártoló sportvezetők is belátták a tévedést. Az élvonalbeli bajnokságban, mint ismeretes, több klub is pénzügyi gondokkal küzd, miközben a Liga 2-ből már négy alakulat is visszalépett az idei szezonban.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben