2010. október 13., 10:412010. október 13., 10:41
A román mezőnyben egyeduralkodó, Európa legjobb 16 csapata közé jutott erdélyi együttes a lisszaboniak mellett a spanyol ElPozo Murciával és a cseh Chrudim együttesével mérkőzik meg a november 20. és 28. között lebonyolítandó elitkörben, ahonnan a négy csoport győztese a legrangosabb kontinentális kupasorozat jövő áprilisban esedékes négyes döntőjébe jut.
A Futsal Kupában újonc marosvásárhelyi csapat már túljutott egy csoportkörön: hazai pályán az ír Sporting Fingalt és a lett Nikars Rigát is legyőzte, így már biztos továbbjutóként várta a csoport rangadóját, amelyet 3-1-re elvesztett a tavalyi bronzérmes azerbajdzsáni Araz Nakszcsivannal szemben. A tegnapi nyoni sorsolást abban a tudatban várta a bajnoki címvédő, Román Kupa- és Román Szuperkupa-győztes City’us, hogy kvartettjében biztos lesz egy kiemelt – a küzdelmekbe most bekapcsolódó – csapat, a másik két ellenfél pedig vagy két csoportelső, vagy pedig egy csoportelső és egy második helyezett együttes lesz.
A vásárhelyieknek olyan szempontból szerencséjük volt, hogy a cseh Chrudim révén egy, az elmúlt kört szintén csoportmásodikként záró alakulattal kerültek szembe, ám a négyes így is rendkívül nehéznek ígérkezik a román válogatottat is irányító, spanyol Sito Rivera által felkészített City’us számára.
Az elitkör D csoportjába a spanyol Murcia került a kiemeltek kalapjából, amely 2008-ban ezüst-, 2007-ben pedig bronzérmes lett, és a Futsal Kupában eddig lejátszott 19 mérkőzéséből csupán hármat veszített el.
A házigazda Sporting úgy lett bajnok Portugáliában, hogy hazája pontvadászatában a Futsal Kupa jelenlegi címvédőjét, a Benficát is maga mögé utasította, az európai kupasorozat előző körét pedig maximális pontszámmal zárta. A cseh Chrudim két sikert és egy vereséget jegyzett az elmúlt csoportkörben, amely során a Győrt is legyőzte – a magyar bajnok csoportutolsóként búcsúzott a további küzdelmektől.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.