Tartós a magyar sikerszéria

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Az évzárón is hozta a közelmúltban mutatott jó formáját a magyar labdarúgó-válogatott: Egervári Sándor tanítványai 2-0-ra verték Litvániát a Székesfehérváron megrendezett barátságos mérkőzésen, de a helyzetek alapján egy jóval nagyobb különbségű siker sem lett volna meglepő eredmény.

Páva Adorján

2010. november 19., 10:412010. november 19., 10:41

A magyarok sorozatban negyedik mérkőzésüket nyerték meg, erre utoljára 24 évvel ezelőtt, még Mezey György kapitánykodása idején volt példa.

„Örülök, hogy az év utolsó mérkőzésén sikerült győzelmet aratnunk. Fegyelmezett volt a védelem, az előrefelé játékban azonban több is volt. Előrelépést tapasztaltam a támadójátékban annak ellenére, hogy a helyzeteink nagy részét kihagytuk – értékelt Egervári Sándor szövetségi kapitány. – Ismét léptünk egyet előre és nagy várakozással tekintünk a jövőbe. Örömteli volt, hogy a mi labdarúgóink élvezik a játékot, nem volt görcsös a futballunk.”

Lefocizták az ellenfelet

A magyarok valóban minden szempontból felülmúlták az Eb-selejtezőkben a cseheket legyőző, a skótokkal döntetlent játszó és a spanyoloktól vereséget szenvedő, ezúttal több új játékost kipróbáló litvánokat. Dzsudzsákék a nagy csapatok játékát idézve már az első perctől kezdve sorra dolgozták ki a helyzeteket, de ezek rendre kimaradtak.

Európa-bajnoki selejtezők

E csoport:

Finnország–San Marino 8-0
(Vayrynen 39., Hamalainen 49.,
67., Forssell 51., 59., 78.,
Litmanen 71. – 11-esből, Porokara 73.).
A csoport állása:
1. Hollandia 12 pont/4 mérkőzés,
2. Magyarország 9/4,
3. Svédország 6/3 (9-4),
4. Moldova 6/4 (5-3),
5. Finnország 3/4,
6. San Marino 0/5.

F csoport:

Horvátország–Málta 3-0
(Kranjcar 19., 42., Kalinic 81.).
A csoport állása:
1. Horvátország 10/4,
2. Görögország 8/4,
3. Grúzia 6/4,
4. Izrael 4/4 (5-5),
5. Lettország 4/4 (3-5),
6. Málta 0/4.

Barátságos mérkőzések:

Magyarország–Litvánia 2-0
(Priskin 61., Dzsudzsák 80.),
Románia–Olaszország 1-1
(Marica 34., ill. Marica 80. – öngól),
Portugália–Spanyolország 4-0,
Észak-Írország–Marokkó 1-1,
Írország–Norvégia 1-2,
Szlovénia–Grúzia 1-2,
Anglia–Franciaország 1-2,
Dél-afrikai Köztársaság–Egyesült Államok 0-1,
Dánia–Csehország 0-0,
Luxemburg–Algéria 0-0,
Svájc–Ukrajna 2-2,
Ausztria–Görögország 1-2,
Hollandia–Törökország 1-0,
Lengyelország–Elefántcsontpart 3-1,
Svédország–Németország 0-0,
Egyiptom–Ausztrália 3-0,
Izrael–Izland 3-2,
Észtország–Liechtenstein 1-1,
Albánia–Macedónia 0-0,
Argentína–Brazília 1-0,
Bulgária–Szerbia 0-1,
Oroszország–Belgium 0-2,
Szlovákia–Bosznia-Hercegovina 2-3,
Kína–Lettország 1-0,
Montenegró–Azerbajdzsán 2-0.

A vendégek csak a 25. percben szabadultak ki saját kapujuk előteréből, a szünetig pedig többször eljutottak a magyar kapuig, de nem jelentettek nagy veszélyt. A második játékrészt – amely előtt Kádár Tamás a Newcastle védőjét is pályára küldte Egervári, illetve Priskin és Varga József is ekkor állt be – ugyanolyan lendülettel kezdték a piros-fehér-zöldek, mint az elsőt.

Priskin többször is helyzetbe került, a negyedik alkalommal pedig Koman kiugratását értékesítette is. A litvánok a folytatásban sem lépték át huzamosabb ideig a felezővonalat, a további magyar helyzetekből pedig csak egy ment be: Hajnal a 16-os bal sarkáról készült elvégezni egy szabadrúgást: legurította Dzsudzsáknak, akinek lövése a kapus hasáról a hálóba pattant.

A magyar válogatott – amelyet állva tapsoltak meg a Sóstói Stadionba kilátogató nézők – a tervek szerint februárban Győrben játszik majd barátságos mérkőzést, majd március 25-én a hollandokat fogadja az Eb-selejtezőkben, négy nappal később pedig ismét a világbajnoki ezüstérmessel találkozik, akkor már idegenben.

Marica döntetlenje

A román válogatott március 26-án Bosznia-Hercegovina vendégeként szeretne javítani helyzetén az Eb-selejtezőkben. Erre készülve szerda este az olaszok ellen teszteltek Klagenfurtban, az 1-1-es döntetlennel végződött mérkőzésen mutatott játék pedig bizakodásra adhat okot számukra, még akkor is, ha a kísérletező Cesare Prandelli olasz kapitány Ranocchia, Balzaretti, Ledesma és Diamanti személyében négy újoncot avatva állt ki a románok ellen.

Răzvan Lucescu együttese – amelyben Râpă és a második félidő elején becserélt Tătăruşanu mutatkozott be ez alkalommal – az első félidőben jobban játszott, és előnybe is került, ám fordulás után beszorult 16-osa előterébe, Ciprian Marica pedig az olaszok kapuja után a sajátjába is betalált egy szögletet követően.

„Győzelmet érdemeltünk volna. Kár, hogy nem így lett, mert egy, az olaszok felett aratott siker látványosan feldobta volna a válogatott hangulatát. Így sincs miért panaszkodni, nagy önbizalommal tekintünk a jövőbe” – nyilatkozta a román kapitány, aki külön megdicsérte Deacot, illetve a galaci Râpát, aki a szakember szerint nagy nyeresége a válogatottnak.

Szerdán két Eb-selejtezőt is rendeztek: a finnek – a magyarokhoz hasonlóan – 8-0-ra kiütötték a világranglista utolsó helyén álló San Marinót, történetük legnagyobb arányú, a jelenleg zajló sorozatban első sikerüket jegyezve. A másik tétmeccsen Horvátország 3-0-ra verte a vendég Máltát.

A barátságos meccsek presztízscsatái közül a Katarban megrendezett dél-amerikai derbit Argentína nyerte: Messi az utolsó pillanatokban vette be Brazília kapuját. Az ibériai rangadón Portugália 4-0-ra kiütötte a nagyjából legjobbjait pályára küldő, világbajnok spanyolokat, míg a franciák Benzema és Valbuena góljával kétgólos előnyre tettek szert a Wembley-ben Anglia ellen, a házigazdák pedig Crouch révén csak szépíteni tudtak.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben