Szezonbeli negyedik győzelmét aratta a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK

•  Fotó: Sánta Imre

Fotó: Sánta Imre

Szezonbeli negyedik győzelmét aratta szerda késő délután a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK másodosztályos labdarúgócsapata, amikor a duplázó Hadnagy és Ene révén 3-0-val felülmúlta hazai pályán az elmúlt szezonban még feljutásért osztályozó Călărașit a hétközi nyolcadik fordulóban. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 22., 19:042016. szeptember 22., 19:04

Ezzel a mezőny háromszéki újonca az összesítettben 14 ponttal áll a hetedik helyen, miközben az élen változatlanul Târgoviște (21 pont), Bukaresti Juventus (19), Brassó (18) és UTA (17) a sorrend.

A Liga 2-ben történt határozott bemutatkozásuk ellenére Valentin Suciu edző túlzásnak tartaná berobbanó csapatként jellemezni magukat, mert például a tabellán második, fővárosi együttes is hozzájuk hasonlóan csak most jutott fel a másodosztályba. „Annak örülök, hogy túlléptünk a szatmári vereségen, és most ismét győztünk hazai pályán\" – mondta a Krónikának.

Meglátása szerint a kettőről egy csoportra tömörített liga színvonala javult, amit a nagyobb távolságokkal járó kellemetlenség ellenére is jónak tart. Az U21-es szabályról kérdezve ugyanakkor már nem nyilatkozott elismerően, mert a kötelezővé tett három fiatal szerepeltetése szinte a teljes mezőnynek problémát okoz. „Amiatt szenvedünk, mert az utánpótlás-nevelésbe csak kevés helyen fektettek be, nagyon nehéz olyan 21 év alatti játékosokat találni, akik képesek helyt állni a Liga 2-ben\" – magyarázta.

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által megfogalmazott szabály miatt ráadásul azt tapasztalta, hogy több fiatal elkényelmesedik, mert tudja, hogy biztos helye van a keretben. „Nincs mit tennünk, alkalmazkodnunk kell az előírásokhoz\" – tette hozzá.

Összességében viszont mind számbelileg, mind minőségileg elégedett a 2016–2017-es szezonra összeállított keretével, de arra figyelmeztetett, hogy ez még kevés a feljutásra. „Álmodozni lehet, de maradjunk két lábbal a földön, mert még messze vagyunk attól, hogy a feljutásra pályázzunk. A 8-10. hely a reális\" – szögezte le. Szerinte már az is örömteli, hogy egyre több nézőt sikerül kicsábítaniuk a stadionba, és hogy egyre népszerűbbé válik a labdarúgás Sepsiszentgyörgyön.

Következő mérkőzésüket a Tatrang vendégeként vívják meg. Suciunak három évvel ezelőtt, még a zágoniak edzőjeként kellemetlen tapasztalata volt a Brassó megyei község akkori polgármesterével, Kiss Józseffel, aki egy bajnoki meccs után erőszakosan támadt rá. Az előjáró nem nyert el újabb mandátumot, mint ahogyan már a futballcsapat is elköltözött Ștefăneștire, de Suciu szerint az sem lenne probléma, ha az eredeti helyszínen játszanának, mert azóta már elásták a csatabárdot Kissel és már csak mosolyognak a történteken. Rámutatatott, ez most sűrű időszak volt a számukra, de reméli, hogy erőnlétileg helyrejönnek a szombati meccsig.

A hétközi nyolcadik fordulóban egyébként szerda koraeste nyert a Temesvári ASU Poli (3-0, a Pankota vendégeként), a Brassó (4-2-re, a Balotești ellen), a Mioveni (4-2, Berceni) és a Târgoviște (2-0-ra, Resicabányán) is, míg az Afumați–Tatrang meccs 2-2-re végződött.

A hétvégi 9. forduló párosítása: Baloteși–Pankota, UTA–Afumați, Tatrang–Sepsi, Suceava–Brăila, Szatmár–Clinceni, Râmnicu Vâlcea–Resicabánya (mind 11 órától), ASU Poli–Nagyváradi Luceafărul (12); vasárnap: Berceni–Brassó (11), Călărași–Juventus (13), Târgoviște–Mioveni (15).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK