Fotó: A szerző felvétele
2011. október 19., 05:482011. október 19., 05:48
A sepsiszentgyörgyi klub tulajdonosa a Sepsi BC Egyesület, amelyet a mostani idény elején távozó játékos-klubelnök, Vass Ildikó, illetve Rusz István és Ambrus Erzsébet alapított három évvel ezelőtt, azóta Ambrus Erzsébet helyét Bács Levente vette át. A klub költségvetésének jelentős hányadát a Kovászna Megyei Tanács és Sepsiszentgyörgy önkormányzata biztosította az elmúlt években. Antal Árpád, a város polgármestere a Krónikának kifejtette, a klub nem kérheti számon az önkormányzatokon, hogy rosszul gazdálkodott, és nincs pénze. Ebben az évben a város 300 ezer lejjel támogatta a Sepsi BC-t, és a vállaltak értelmében még 100 ezer lejt kellene átutalnia. Az önkormányzatnak eddig semmi rálátása nem volt a klub ügyeire, holott az elmúlt négy év alatt rengeteg pénzzel támogatta a csapatot, a pénzösszegeket a tanács sportbizottsága hagyta jóvá, de a klubtól soha nem kapta meg a szerződéseket, a dokumentumokat, hogy ellenőrizhesse a kiadásokat.
Az önkormányzat nevesített három képviselőt a klub vezetőtanácsába, a javaslatot már a múlt héten elküldte a Sepsi BC-nek, most a klubnak kell lépnie, módosítania kell az alapokiratokat – szögezte le Antal Árpád. A polgármester szerint azért ajánlanak partnerséget a sportegyesületnek, hogy ezzel is biztosítsák a jövőjét. Antal Árpád elmondta, a tanács október végi ülésén szavazzák meg a költségvetés-módosítást, és akkor átutalják a 100 ezer lejt a klubnak.
Ambrus József, a Kovászna megyei önkormányzat sportbizottságának képviselője ugyanakkor lapunknak elmondta, esetükben még egyszerűbb a helyzet: október 25. után azonnal tudják utalni a 100 ezer lejt, és ezt meg is teszik, ha a klub az idén tőlük kapott 300 ezer lejjel elszámol. Mivel a csapat a város és a megye egyik zászlóvivője, sokan azt hitték, hogy a két önkormányzat a tulajdonos, holott, bár a költségvetés 90 százalékát állták, semmi rálátásuk nem volt az ügyekre, fejtette ki Ambrus. Kovászna megye történetében soha egyetlen sportcsapat sem kapott annyi támogatást, mint a Sepsi BC, 2007-ben az egész megye sportéletét 200 ezer lejjel támogatta az önkormányzat, majd a következő években ez az összeg évi 700 ezer lejre emelkedett, ebből 400–500 ezer lejt mindig a kosárlabdacsapat kapott, mondta Ambrus, aki szerint a klubnak más támogatókat is kellene szereznie.
„Még azt sem tudjuk, hogy Vass Ildikó miért nem játszik a csapatban, le kell ülni, tárgyalni kell, senkinek sem érdeke, hogy a csapat jövőjét kockáztassa” – szögezte le Ambrus. Vass Ildikó, a klub alapítója és elnöke – aki a Sepsi BC-vel egyesült Bball 6 kosárlabda-iskola másodosztályos csapatához „száműzte magát” – a Krónikának korábban azt mondta, négy év után nem irányítani, hanem segíteni kellene őt, hogy a klub tovább fejlődjön, és ha a csapatot nem bízzák rá, akkor a játékára sem tartanak igényt. Vass Ildikó szerint a többtagú vezetőtanács nem tudná hatékonyan irányítani a csapatot, „mert a sportban gyors döntéseket kell hozni”.
A szentgyörgyi női kosárlabdacsapat – két évtizedes szünet után – 2007-ben jutott fel az élvonalba, ahol az első két idényben Mikes Kelemen ISK, majd Sepsi BC néven szerepelt. Az együttes 2008-ban és 2009-ben a második, 2010-ben és idén pedig a harmadik helyet szerezte meg a román bajnokságban, 2008-ban a Román Kupa megnyerésével a város első trófeáját szerezte csapatsportokban. A 2008–2009 és 2009–2010-es szezonban a szentgyörgyi együttes az Európa Kupában is indult, mindkétszer bejutva a csoportkörből a legjobb 32 közé. Jelenleg három vereséggel a 16., utolsó helyen áll a Sepsi BC az A osztályban, és a mai 4. fordulóban a még veretlen CSM Tîrgoviştét fogadja 18 órától a Szabó Kati-sportcsarnokban. |
Nem a szentgyörgyi az egyetlen klub, amely a visszalépés határán áll a női bajnokságban: a szintén mindhárom eddigi meccsét elvesztő Poli Naţional Iaşi igazgatótanácsa úgy döntött, a vártnál gyengébb eredmények miatt viszszalépteti a csapatot. A női kosarasok pénzügyi keretéből azonban nem a szintén nyeretlen férfiegyüttest erősítik meg, hanem a klub női rögbicsapatához irányítják át az összeget. A versenykiírás értelmében a Poli Naţional összes hátralevő mérkőzését 20:0 arányban veszti el az alapszakaszban. |
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.