Fotó: MTI
2010. augusztus 24., 10:032010. augusztus 24., 10:03
A szövetségi kapitány elégedett volt azzal, hogy a küldöttség felülmúlta a szakvezető 10 érmet, köztük öt aranyat fedő várakozásait, és azt is dicséretesnek nevezte, hogy az olimpiai számokat tekintve a mérleg 3-3-1 volt. A szakember ugyanakkor jelezte, hogy a férfi kajak szakággal kapcsolatban maradt benne jó adag hiányérzet.
„Ha eHa egészében nézzük a szereplést, akkor elégedettek lehetünk, viszont a férfi kajak szakág teljesítménye elég nagy foltot hagy a sportág zászlaján – mondta az MTI-nek Storcz Botond, aki aktív kajakosként háromszor nyert olimpiai aranyérmet. – Főleg a sikeres Eb után fájó ez az eredmény. Azt nem mondom, hogy méltatlan a szakághoz, de az biztos, hogy bizonyos dolgokon a jövőben változtatni kell. Biztosan több összetevője van a kudarcoknak, most az összes rossz jött, ami jöhetett.” A férfi kajakosok öt ötkarikás számából mindössze egyben jutott be a döntőbe a magyar hajó, igaz, ott K-2 1000 m-en a Kammerer Zoltán, Vereckei Ákos duó csak centikkel maradt le a győzelemről. A kettős elnyerte Storcz Botond elismerését, akárcsak az 1000 méteren harmadik, fiatal Tóth Márton, Mike Róbert kenukettes és a 200-on hetedik Kovács Gergely.
A lányokról viszont csak dicsérő szavakkal szólt a szövetségi kapitány, külön kiemelve Janics Natasa (képünkön) teljesítményét, aki öt számban indult, és három arany-, valamint két ezüstérmével az egész világbajnokság legeredményesebb versenyzője lett. Az „olimpiai” mérleggel kapcsolatban a kapitány úgy fogalmazott: valószínűleg mindenki kiegyezne egy ilyen szerepléssel Londonban, de hátradőlésre nincs ok, hiszen a rajtig még két év hátravan. Jövőre Szegeden rendezik a síkvízi kajak-kenu világbajnokságot, ahol már ötkarikás kvótákért szállnak vízre a versenyzők.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.