Igen, a háromoroszlánosokról köztudott, hogy rendkívül pechesek, amikor 120 percnyi játék után a 11-es pont mögé kell állniuk. A korábbi hat hasonló párbajból ötöt elvesztettek világversenyen, és az olaszok ellen tovább rontottak az átlagon – csak a szokásos forgatókönyv, állapították meg beletörődötten a szigetországi elemzők.
Ám ezúttal mintha nemcsak a nyomasztó statisztika miatt lett volna belekódolva a sorsdöntő percekbe az angol búcsú. A bukást ugyanis egy olyan váratlan, a gentlemenvilágban szokatlan esemény előzte meg, amely eleve nem ígért sok jót a válogatott számára. Februárban ugyanis szövetségi kapitány nélkül maradt a csapat, mégpedig egy kényelmetlen történet miatt: az angol szövetség úgy gondolta, Fabio Capello mester megkérdezése nélkül elveszi a csapatkapitányi karszalagot az együttes egyik jelképétől, John Terrytől, aki állítólag még tavaly ősszel, egy bajnoki meccsen rasszista megjegyzésekkel bosszantotta az ellenfél egyik színes bőrű játékosát.
Az FA annak ellenére döntött így, hogy a Chelsea védőjének ügyét csak az Eb után tárgyalják meg, azaz magasról tettek az ártatlanság vélelmére.
Capello a történtek láttán úriemberként benyújtotta lemondását, az FA pedig – makacsul ragaszkodva szerencsétlen határozatához – elengedte minden idők legjobb mérlegű angol szövetségi kapitányát, és hosszas tökölés után, csak májusban nevezte ki utódját. Nem véletlen, hogy ilyen körülmények között még a szurkolók sem támasztottak komoly elvárásokat a – szintén baljós jelnek számító – sérülések, illetve Rooney kétmeccses eltiltása miatt is előre leszázalékolt kedvenceikkel szemben, akik a csoportkörön még sikeresen átverekedték magukat, de úgy tűnik, csak azért, hogy a búcsú még keserűbb legyen.
Talán az se véletlen, hogy éppen Capello mester honfitársai küldték haza a briteket, akiket elég szánalmas módon erőnlétileg is felülmúltak a fitt spagettizabálók: a már a 70. percben izomgörcs miatt összecsukló Gerrard fájdalmas képe már előrevetítette az elkerülhetetlent. Emellett az is a sors által az FA-nak adott pofonként hat, hogy a kikezdett Terry az angol válogatott legjobbjaként térhet haza. Azt pedig már csak remélni tudjuk, hogy érkezéskor az angol szövetség vezetői azt látják majd, amint Young és Cole, a két, 11-est hibázó „fekete bárány” Terry vállán sírja ki magát.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.