2011. augusztus 04., 08:142011. augusztus 04., 08:14
A találkozót Ausztriában szerették volna megrendezni, ám a FIFA-rangsor 83. helyén álló együttes tagjai ilyen rövid idő alatt nem juthatnak vízumhoz. Az ázsiaiak felajánlották, hogy Taskentben szívesen vendégül látják Mutuékat, ám a románok nemet mondtak a nagy távolság miatt, bár az üzbégek minden költségüket állták volna.
Mivel az új kapitány, Victor Piţurcă mindenképpen meccselni akar – a hétvégi bajnoki fordulót már korábban elhalasztották –, a FRF végül arra kényszerült, hogy a ranglista utolsó helyén álló San Marinót kérje fel ellenfélként. A 22 ezer lakost számláló ország válogatottja azonnal igent mondott, így 10-én Románia a „La Serenissima” otthonában lép pályára. San Marino jelenleg pont nélkül áll a világranglistán – miközben az 53. románok pedig 571 ponttal rendelkeznek –, Montserrattal, Amerikai Samoával és Andorrával holtversenyben.
San Marino 1988 óta FIFA-tag, és azóta csupán egyetlen sikert aratott: 2004-ben barátságos meccsen 1-0-ra verte Liechtensteint. Emellett három döntetlent is jegyzett szintén a másik miniállam (2-2), illetve Lettország
(1-1) és Törökország (0-0) ellenében. A jelenleg is zajló Európa-bajnoki selejtezőkben San Marino a magyarokkal egy csoportban szerepel: eddigi 7 meccsén 33 gólt kapott, miközben egyet sem rúgott. A magyarok szerdán Izlandot látják vendégül.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!