A Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vasárnap esti Steaua elleni, 1-1-es rangadója előtt nyilvánossá vált, hogy egy kolozsvári könyvvizsgáló, Marian Băgăcean lett a fellegváriak új főrészvényese.
2017. február 06., 17:232017. február 06., 17:23
Egy „rejtélyes\" könyvvizsgáló lett a Kolozsvári CFR labdarúgóklubjának új főrészvényese, miután átvette a korábban Pászkány Árpád cégei által birtokolt 62 százalékos tulajdonrészt. Ezt Iuliu Mureșan klubelnök jelentette be a fellegváriak Steaua elleni rangadója előtt, miközben a kolozsvári sajtó már az új befektetőt, Marian Băgăceant is megszólaltatta a tranzakció kapcsán. A kérdések főleg a pénzügyi hátterét érintették, mivel könyvelési és adótanácsadói cégeinek forgalma nem éri el azt az egymillió eurót, amennyiért a hírek szerint bevásárolta magát a klubba.
Az Actualdecluj.ro portálnak nyilatkozva erre nem adott választ, szerinte most az a fontos, hogy minél hamarabb kikerüljenek a csődvédelem alól, és utána ismét szerepelni tudjanak az európai kupasorozatokban. „Nem hiszem, hogy annyira fontos, honnan van a pénzem. A CFR eddig is jól működött alacsony költségvetéssel, de nem hiszem, hogy ez számít. Én átvettem a klubot, főrészvényes vagyok, kifizettem a tartozásokat. Jó üzletnek tartom\" – fogalmazott a 43 éves kolozsvári vállalkozó a helyi portálnak. Azt cáfolta, hogy a csődbiztostól szabadulni kívánó Pászkány Árpád állna az átutalása mögött, mint ahogyan azt is, hogy partnerek lennének.
Lapunk ugyanakkor szintén úgy értesült, hogy „strómanként\" került a CFR-hez, hogy az kikerüljön a fizetésképtelenségből, és külföldi befektetőkkel is tárgyalni tudjanak egy esetleges átvételről. Mureșan a DolceSportnak jó szakemberként jellemezte Băgăceant, akit személyesen is jól ismer. A DigiSportnak hozzátette: „az új tulajdonos egyelőre nem akar a nyilvánosság elé állni, és részleteket bemutatni, csak miután kikerülünk a csődvédelem alól. Már átutalt egy jelentős összeget, amiből törlesztettük adósságaink jelentős részét.\"
Arról már beszámoltunk, hogy a CFR-t edző Vasile Miriuță a klubelnök szavai alapján április közepére várja, hogy a fellegvári egyesület kikerüljön abból a fizetésképtelenségből, amelyet 2015-be jelentett be. A klubot 2002-ben felélesztő Pászkány három országos bajnoki cím és két Bajnokok Ligája-szereplés után 2014-ben vonta meg a támogatását és jelentette be, hogy kész lemondani a részvényeiről. Tavaly júliusban ellene és Mureșan ellen sikkasztás, adócsalás és pénzmosás, valamint bűnszervezet létrehozásának gyanújával indított bűnvádi eljárást az ügyészség szervezettbűnözés- és terrorellenes ügyosztálya (DIICOT).
Ködös pontmentés
A Kolozsvári CFR hivatalos honlapján egyébként semmit sem közölnek az új befektető érkezéséről, ott a vezető hír természetesen a csapat Steaua elleni rangadója volt, amely 1-1-es döntetlennel zárult vasárnap este az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában. A ködbe borult fellegvári stadionban a bukarestiek téli igazolása, Denis Alibec a 16. percben értékesítette az általa kiharcolt büntetőt, de a válogatott csatár nem sokkal ezután emberhátrányban hagyta csapatát a szünetig begyűjtött két sárga lapja miatt. Az első félidőben a CFR-nek is megítéltek egy tizenegyest, de Nascimento kihagyta, ezért az egyenlítő gólt a fellegváriakhoz visszatérő Cipian Deac 58. percben szerzett gólja jelentette. Nem sokkal ezután őt is kiállították két sárga lappal, a hátralévő időben pedig már nem esett több találat.
A mérkőzés utáni nyilatkozatok alapján mindkét fél úgy érezte, hogy teljes létszámmal megnyerhették volna a találkozót. A Steaua hivatalos honlapján Adrian Cojocaru játékvezető döntéseit bírálták, mert szerintük mindkét futballistát túl könnyedén állította ki, a CFR-nek pedig „ingyen\" ítélte meg a büntetőt. A házigazdák részéről Miriuță is elégedetlennek mutatkozott a bíráskodással, de emlékeztetett, hogy legutóbbi kritikái miatt eltiltással büntették, ezért most inkább nem kommentálta a sípmester döntéseit. Összességében elégedett volt csapata teljesítményével, hangsúlyozva, hogy egy pont több a semminél. „Egy ponttal vagyunk elmaradva a felsőházi rájátszásba jutástól. A hat ponttal, amit a szezon elején levontak tőlünk, már meglenne. Még hátravan négy nehéz mérkőzésünk, amelyeken a maximumot kell elérnünk, hogy elcsípjük a play-offot\" – nyilatkozott a vezetőedző.
Előzött az Astra
Négy fordulóval az alapszakasz vége előtt ugyanis a CFR lecsúszott a hetedik helyre, átadva a felsőházi rájátszásba jutást jelentő hatodik pozíciót a címvédő Giurgiui Astrának. A Steaua négy ponttal maradt a listavezető Viitorul mögött, amellyel a kolozsváriak az utolsó fordulóban fognak hazai pályán játszani. Addig még sorrendben a Medgyesi Gaz Metan, a Marosvásárhelyi ASA és a Iași lesz az ellenfelük. A másik vasárnapi összecsapás egyébként ugyancsak 1-1-gyel zárult a Botoșani és a Chiajna között, míg a 22. forduló Temesvári Poli–Medgyes meccsét hétfőn rendezik.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
szóljon hozzá!