Puccskísérlet a romániai cselgáncsszövetségnél

Hatalmi harcok zajlanak a Román Cselgáncsszövetségnél, amióta közel száz hazai sportklub aláírásával bizalmatlansági indítványt nyújtottak be a vezetőség ellen.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 09., 15:162016. november 09., 15:16

A nagyváradi származású Florin Lascăut tavaly november 23-án, Doru Sapta lemondása után választották meg a szervezet élére, de bírálói szerint nem megfelelően képviseli a sportág érdekeit.
A dzsúdószövetség hivatalos honlapján közétett igazgatótanácsi határozat szerint az indítvány megtárgyalására most pénteken hívnak össze rendkívüli közgyűlést december 14-ére, de csak akkor, ha teljesülnek a szükséges feltételek. A testület ugyanis rendellenességet gyanít a „puccskísérlet” körül, és írásban kereste fel a reklamáló klubokat, hogy azok válaszoljanak pár kérdésre az indítvánnyal kapcsolatban.

A vezetőség többek között arra kíváncsi, hogy az aláírókhoz hogyan jutott el a nyolcoldalas bizalmatlansági indítvány, iktatták-e azt, és hogy az aláíró személyek milyen szerepkört töltenek be a klubnál. A negyedik kérdés már az álláspont megváltoztatására is lehetőséget ad, mert a szövetség szerint többeket „félrevezettek”, ezért utólag már elhatárolódtak az indítványtól. A kezdeményező klubvezetők eközben a Gazeta Sporturilor sportnapilapnak név nélkül nyilatkozva háborognak a szövetség „nyomozása” miatt, mert szerintük az megpróbálja megfélemlíteni és az aláírások visszavonására késztetni a panaszosokat.

Úgy vélik, hogy a rendkívüli közgyűlés kiírásának halogatása törvénytelen, mert az alapszabály szerint az indítvány október 14-ei iktatásától számított harminc napon belül ki kellett volna írni a bizalmatlansági szavazást. Lascău mandátuma elviekben 2019-be járna le, de korábbi nyilatkozata alapján már jövő év áprilisában – amikor új igazgatótanácsot választanak – kiírják az elnökválasztást is, ő pedig nem akar ismét pályázni.

Lapunk információi szerint főleg bukaresti, illetve ahhoz közeli klubok kezdeményezték az indítványt, hogy tisztújítás útján tegyenek szert nagyobb befolyásra a szervezetben. Több klubnál automatikusan írták azt alá, helyenként olyan személyek, akik nem állnak közvetlen kapcsolatban a dzsúdóval. A Krónikának nyilatkozó Emil Morar, a Nagyváradi Liberty VSK cselgáncsedzője több kollegájával beszélt, akik bár nem értenek egyet az indítvánnyal, klubjuk illetékesei mégis aláírták azt. „Nekünk nem is küldték el az indítványt, mert tudták, hogy amúgy sem írnánk alá, tekintve, hogy váradiak vannak a vezetőségben” – magyarázta.

Románia felnőtt férfiválogatottjának volt szövetségi kapitánya szerint az alig egy éve megválasztott vezetőség még mindig „nyögi” elődei terhét. Morar korábban többször panaszkodott arra, hogy Sapta irányítása idején az országos bajnok váradiakat mellőzték a válogatottban, annak összetételét nem a bajnokságokban elért eredmények alapján állították össze. Lapunknak most hozzátette, az indítványról ő csak másoktól értesült, de szerinte a közgyűléssel egy időben csillapodni fognak a kedélyek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK