Pontszerzésben reménykedik Magyarország és Románia

Románia labdarúgó-válogatottja csütörtökön még Bufteán próbált meg felkészülni az örményországi műfüves pályán rá váró szombati fellépésre (19 óra, TVR), Magyarország viszont már pénteken érdekelt a vendég Svájc elleni találkozón (21.45, M4 és DigiSport 3).

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. október 07., 18:462016. október 07., 18:46

Igaz ugyan, hogy még csak a második fordulót rendezik a világbajnoki selejtezősorozat európai csoportjaiban, ám az oroszországi seregszemlére való kvalifikáció szempontjából már most elkezdődött a számolgatás, amelynek eredményeként Romániában és Magyarországon is a pontszerzésben látják a nyitókörben jegyzett döntetlenek feledtetését.

A „piros-sárga-kékek\" szeptemberben Kolozsváron Montenegró legjobbjaival szemben botlottak (1-1), míg Bernd Storck szövetségi kapitány együttese Feröeren játszott egy elégedetlenségre okot adó gól nélküli döntetlent. A svájciak elleni pénteki összecsapás a hazai környezet ellenére is nehezebbnek ígérkezik, mert az Európa-bajnok portugálok elleni 2-0-s győzelemmel kezdő ellenfél kiválóan birtokolja a labdát és olyan topligás játékosokaty foglalkoztat, akik képesek eldönteni egy találkozót. Erről Románia is tudna mesélni, amely ugyan a franciaországi kontinensviadalon megcsípett ellenük egy 1-1-es döntetlent, de a csoportkörből a svájciak jutottak tovább, és veretlenül, mindössze büntetőkkel búcsúztak a nyolcaddöntőben.

Azt a magyarok német szakvezetője is jelezte, hogy tanítványainak most újra meg kell mutatniuk, hogy versenyképesek tudnak lenni élcsapatokkal szemben is, az pedig jó hír, hogy futballistái most sokkal jobb erőnléti állapotban vannak, mint voltak a feröeri meccs előtt. Szintén a magyaroknak kedvez, hogy a válogatott kulcsembere, Granit Xhaka eltiltás miatt nem léphet pályára Budapesten, miközben Franciois Moubandje, Fabian Frei és Johan Djourou sérülés miatt fog hiányozni. Ezzel együtt ott van a keretben Breel Embolo és Admir Mehmedi, aki a luzitánok ellen is gólt szerzett. Utóbbi szerint most nehezebb feladatuk lesz, mint Portugália ellen volt.

„Akkor mindenki teljesen tudatában volt, hogy az Európa-bajnok az ellenfél, mindent bele kell adni. Most pedig nem szabad hátradőlnünk, hogy legyőztük őket. Granit Xhaka személyében az egyik legfontosabb emberünket veszítettük el, és nincs is olyan játékosunk, aki teljesen helyettesíteni tudná – csapatként kell pótolnunk. Ha nyerünk, akkor óriási lépést teszünk a világbajnoki szereplés felé\" – nyilatkozta a Leverkusen csatára.

Az európai vb-selejtezők hétvégi programja, 2. forduló, péntek, A csoport: Hollandia–Fehéroroszország (21.45, DigiSport 2), Franciaország–Bulgária (21.45, Digi 1), Luxemburg–Svédország. B csoport: Magyarország–Svájc (21.45, M4, Digi 3), Portugália–Andorra, Lettország–Feröer-szigetek. H csoport: Belgium–Bosznia (21.45, Digi 4), Görögország–Ciprus, Észtország–Gibraltár.

Szombat, C csoport: Azerbajdzsán–Norvégia, Észak-Írország–San Marino, Németország–Csehország (21.45, Digi 3). E csoport: Örményország–Románia (19, TVR 1), Montenegró–Kazahsztán (19, Digi 1), Lengyelország–Dánia (21.45, Digi 2). F csoport: Anglia–Málta (19, Digi 2), Szlovénia–Szlovákia, Skócia–Litvánia.

3. forduló, vasárnap, D csoport: Wales–Grúzia (19, Digi 2), Szerbia–Ausztria (21.45, Digi 4), Moldova–Írország. G csoport: Izrael–Liechtenstein, Albánia–Spanyolország (21.45, Digi 1), Macedónia–Olaszország (21.45, Digi 2). I csoport: Finnország–Horvátország (19, Digi 1), Ukrajna–Koszovó, Izland–Törökország (21.45, Digi 3).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK