Fotó: Boda L. Gergely
A Marosvásárhelyi Maros KK hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel felbontották Polyák László szerződését.
2016. november 22., 17:082016. november 22., 17:08
A bajnoki ezüstérmes együttes nem részletezte a kosárlabdázó távozásának okait, de Polyák valószínűleg a klub anyagi problémái miatt döntött úgy, hogy nem szeretné folytatni a Maros KK-nál, mivel nem kapott fizetést, így múlt hétvégén már nem is utazott el a csapattal a Bukaresti Steaua elleni kiszállásra.
A játékos menedzsere, Vinkó László viszont a a Bb1.hu magyarországi kosárlabdaportálnak úgy nyilatkozott: Polyák László azért kérte a szerződése felbontását, mert szeretné folytatni tanulmányait Magyarországon, emellett nem volt elégedett a számára biztosított játéklehetőséggel. A kettős, magyar és román állampolgárságú játékos 2014 óta közel 90 mérkőzést játszott kék-fehérben. Ebben a bajnoki szezonban Polyák öt mérkőzésen lépett pályára, és átlagban 4,4 pontot és 1,4 lepattanót szerzett, illetve 1,2 kosárpasszt jegyzett. A Maros KK megköszönte mindazt, amit Polyák a klubért tett, és sok sikert kívánt további pályafutásához.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!