Pénzről és fináléról álmodnak

UEFA-kupa-elődöntő: Viduka és Mendieta nélkül érkezett a Middlesbrough a Steauához Óriási érdeklődés, szigorú biztonsági intézkedések, hangzatos ígéretek előzik meg a Bukaresti Steaua–Middlesbrough párharc mai első mérkőzését az UEFA-kupa elődöntőjében.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. április 20., 00:002006. április 20., 00:00

Labdarúgás
A ghenceai felújítások miatt a továbbra is a Lia Manoliu-stadionban pályára lépő piros-kékek telt házra, 50 ezer szurkolóra számíthatnak a Middlesbrough ellen is. Emiatt mintegy háromezer csendőr, három helikopter és egy különleges alakulat vigyáz majd a rendre, és a több mint kétezer vendégszurkolóra. A stadion környékén ismét tilos lesz alkoholt forgalmazni.
Gigi Becali, a Steaua tulajdonosa bejelentette: ha a csapat bejut az UEFA-kupa fináléjába, a labdarúgók fejenként 100 ezer euróval gazdagodnak. Becali már a tavalyi kiírásban is ígéretet tett Rãdoiéknak: ha a nyolcaddöntőben kiverik a Valenciát, 100 ezer euró üti a markukat. A Steaua végül túllépett a spanyol élcsapaton, ám a játékosok 20 ezer eurós prémiumot kaptak a tulajdonostól.
Cosmin Olãroiu, a románok trénere inkább a csapat játékerejében hisz, mintsem az anyagi motivációkban. „Minden tőlünk függ, a saját akaraterőnktől, nem pedig az ellenfél kilététől. Ezen a szinten már nincsenek esélyesebb csapatok” – jelentette ki a bukarestiek edzője. Olãroiunak leginkább a helyzetkihasználás miatt fájhat a feje, hiszen az UEFA-kupában csapata az utóbbi három hazai mérkőzésén nem talált be az ellenfelek hálójába. Ráadásul Victoraº Iacob sérülés miatt nem léphet pályára a Middlesbrough ellen sem, ami megnehezíti a csatársor összeállítását.
A szigetországiak sem számíthatnak néhány alapjátékosukra a bukaresti elődöntőben: legutóbb Mark Viduka csatlakozott az otthon maradók listájához. Rajta kívül még Emanuel Pogatetz, Gaizka Mendieta és Lee Cattermole is sérüléssel bajlódik, míg Chris Riggott eltiltását tölti. Itt lesznek viszont olyan sztárok, mint Jimmy Floyd Hasselbaink, Garett Southgate, George Boateng, Fabio Rochemback, vagy Ray Parlour. A Premiershipben a 13. helyen álló Middesbrough, amely a West Ham United elleni 2-0-s sikerrel hangolt a mérkőzésre, még nem került össze román csapattal. A Steaua viszont eddig négyszer találkozott az UEFA-kupában angol együttessel: míg a West Hamen és a Southamptonon túlléptek a románok, az Aston Villa és a Liverpool megálljt parancsolt a piros-kékeknek. A négy angol csapat közül azonban egyiknek sem sikerült győznie Bukarestben.
UEFA-kupa, elődöntő, első mérkőzés: Steaua–Middlesbrough (20.45, Realitatea Tv); Schalke 04–FC Sevilla.

Út az elődöntőig
Steaua
BL, 2. selejtezőforduló:
0-0 és 4-1 a Shelbourne-nel
BL, 3. selejtezőforduló:
1-1 és 2-3 a Rosenborggal
1. forduló: 3-0 és 3-1 a Valerenga Oslóval
Csoportkör: 4-0 az RC Lensszal; 0-0 a Sampdoriával; 3-0 a Halmstaddal; 0-0 a Hertha Berlinnel
Tizenhatoddöntő:
3-1 és 0-1 a Heerenveennel
Nyolcaddöntő:
0-0 és 3-0 a Betis Sevillával
Negyeddöntő: 1-1 és 0-0 a Bukaresti Rapiddal
Middlesbrough
1. forduló: 2-0 és 0-0 a Xanthival
Csoportkör: 1-0 a Grasshoppersszel; 3-0 a Dnyepro Dnyepropetrovszkkal; 0-0 az AZ Alkmaarral; 2-0 a Litex Loveccsel
Tizenhatoddöntő: 2-1 és 0-1 a Vfb Stuttgarttal
Nyolcaddöntő: 1-0 és 1-2 az AS Romával
Negyeddöntő: 0-2 és 4-1 az FC Basellel.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában