Peng Suaj szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest
Fotó: Peng Suaj/Facebook
A hetek óta eltűnt kínai teniszezőnő, Peng Suaj biztonságban, otthonában tartózkodik, jól van, hamarosan megjelenik a nyilvánosság előtt, hogy eloszlassa az aggodalmakat – írta a dpa a Global Times angol nyelvű kínai lap főszerkesztőjére hivatkozva.
2021. november 20., 18:242021. november 20., 18:24
2021. november 20., 18:252021. november 20., 18:25
A 35 éves, párosban kétszeres Grand Slam-bajnok játékosról azóta nem volt hír, hogy közösségi oldalán egy november 2-i bejegyzésben szexuális zaklatással vádolta meg Csang Kao-li korábbi kínai miniszterelnök-helyettest. A posztot fél órával megjelenése után eltávolították, Peng pedig azóta nem adott életjelet magáról. A kínai sportági szövetség és a kormány sem kommentálta érdemben az ügyet, a közösségi oldalakon pedig letiltották az ezzel kapcsolatos vélemények megjelenését.
De szombaton az egyik kínai internetes üzenetközvetítő alkalmazásban három újnak mondott fotó és egy „kellemes hétvégét” kívánó szöveg is megjelent a teniszezőtől. A lapfőszerkesztő állítása szerint „a fotók valóban Peng Suaj jelenlegi állapotát tükrözik, aki az elmúlt napokban szabadon, otthonában tartózkodott, és hamarosan meg fog jelenni a nyilvánosság előtt”.
Peng váratlan és hosszan tartó eltűnése miatt politikusok és teniszezők a világ különböző részéről adtak hangot aggodalmuknak. A női tenisztornákat szervező WTA pedig bejelentette: kész valamennyi versenyét elhozni Kínából, amennyiben nem kap megnyugtató választ a játékossal kapcsolatban.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
szóljon hozzá!