Parázs hangulatú évadzárás

Jakab Zoltán elismeri: idén a Déva volt a jobb Botrányos körülmények között zárult a teremlabdarúgó-bajnokság: a rájátszás utolsó, 10. fordulójában a Szászsebes–Déva-találkozó félbeszakadt az utolsó percben.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 13., 00:002006. június 13., 00:00

Teremfutball
„A 39. percben, 5-4-es dévai vezetésnél büntetőt reklamált a hazai csapat. Az edző és az elnök is beszaladt a pályára, és az öltözőbe rendelték csapatukat. Miután a szabályzat által meghatározott három perc alatt sem állt helyre a rend, a bíró lefújta a meccset” – mondta el a történteket lapunknak Tamás Zoltán, a mérkőzés szövetségi megfigyelője. A várható büntetésekről később döntenek.
A bajnok dévaiak július 6-i sorsolást követően tudják meg, kikkel mérkőznek meg a Futsal Bajnokok Ligája első selejtezőtornáján. Az élvonalból kiesett a két visszalépett bukaresti csapat, az MGA és az ACS, valamint az osztályozókat a másodosztályú Piatra Neamþ-i Moldocor és Focºani-i Energia Vultrurul ellen elbukó Galaci United és Piteºti-i Cosmos. A Temesvári Informatica és a Râmnicu Vîlcea-i Distins egyenes ágon jutott fel az A osztályba.
A Székelyudvarhely SK a szászsebesinél higgadtabb hangulatban, hazai győzelemmel búcsúzott az évadtól. „Idén a bajnok Déva volt a jobb. Erősebb játékoskerettel és biztosabb anyagi hátérrel rendelkeztek, mint mi – nyilatkozta lapunknak Jakab Zoltán, az udvarhelyiek trénere. – Két-három játékos leigazolásával levennénk a terhet annak a hat-hét játékosnak a válláról, akiken rendre áll vagy bukik a csapat jó szereplése. S ha a helyzetkihasználásunk is megjavul, ismét komoly beleszólásunk lesz a bajnoki cím sorsába.” A székelyföldi együttes a Román Kupa megnyerésével kárpótolhatja szurkolóit: június 19-én a Craiovával küzd meg a trófeáért. Ám a válogatottat is irányító Jakab Zoltánra azelőtt egy másik feladat vár: Románia ma és holnap 16.30 órától Focºani-ban mérkőzik Macedónia együttesével (a találkozókat a Telesport élőben közvetíti).


Teremlabdarúgó-bajnokság, rájátszás, 10., utolsó forduló: Székelyudvarhely SK–Konstancai Futsal Municipal 4-2, Resicabányai Silvanus–Craiovai Energoconstrucþia 3-6. A Szászsebesi Mühlbach–Dévai CIP találkozó a mérkőzés 39. percében, 4-5-ös állásnál félbeszakadt.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában