Parádézott a Kolozsvári CFR

Régi fényében tündökölt hétvégén a Kolozsvári CFR élvonalbeli labdarúgócsapata, amikor a bajnokság 8. fordulójában 5-0-ra győzte le a vendég Voluntarit. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. szeptember 18., 18:062016. szeptember 18., 18:06

A gólgyártást Cristian Bud már a 4. percben megkezdte, hogy utána a második félidőben mesterhármasig jusson – hat percen belül kétszer (51. és 57. perc) is legyőzte az Ilfov megyeiek kapusát. A fellegváriakat a csatárcsere sem fékezte meg, mert alighogy az Olympique Marseille-től frissen igazolt Omrani pályára lépett Bud helyett – a 70. percben –, máris megszökött a labdával és Bornescut becsapva az üres kapuba lőtte azt (73. perc). A francia ezt követően még egy helyzetet jegyzett, de a végeredményt nem ő, hanem a horvát Gomelt állította be a ráadásban (93. perc).

A két légiós egyébként Vasile Miriuță edző szerint betölti majd az űrt, amely Lopez, Jakolis vagy Petrucci távozásával keletkezett. „Senki sem pótolhatatlan, még Maradona sem volt az, amikor a Barcelonába játszott. A fontos, hogy megőrizzük az egységet\" – magyarázta a találkozót követő sajtótájékoztatón. A tanítványait dicsérő szakember külön méltatta a 31 éves Budot is, akit kemény munkával akár még a válogatottságra is esélyesnek tart.

A kiütéses győzelem után a szezont hat pont levonással kezdő CFR már hét pontnál tart, miközben a Marosvásárhelyi ASA-t továbbra is mínusz hárommal jegyzik az összetettben, mert a múlt heti Dinamo elleni bravúrját most nem tudta megismételni, hanem 1-0-ra kikapott a Târgu Jiu-i Pandurii vendégeként.

Az erdélyieket edző Dan Alexa szerint erőnlétileg „elfogytak\", pedig egy döntetlent igazságosabbnak érzett volna a mezőnyjátékra épülő, nem túl látványos játék végén. A Pandurii ezzel visszaelőzte az összetettben a Viitorultól 2-1-es vereséget szenvedett Botoșani-t, de gólaránya miatt változatlanul a szintén 15 pontos Dinamo mögött áll az összetettben. A bukaresti csapat hazai pályán nyert 3-1-re a Iași ellen.

Hétfőn Giurgiui Astra–Medgyes (20.30 óra) összecsapás lesz. A folytatásban hétközi fordulót rendeznek, ahol a CFR csütörtökön a Steaua vendége lesz, míg az ASA az Astrát fogadja.

A Steaua és az Astra, mint ismeretes, múlt csütörtök késő este kezdett az Európa Liga csoportkörében, de végül mindketten pont nélkül maradtak. A román bajnokot hazai pályán győzte le a Bécsi Ausztria az E csoportban, míg a fővárosiak az L előjelű négyesben emberhátrányban maradtak alul 2-0-ra a török Osmanlispor vendégekén. Előbbi négyesben az AS Roma csak 1-1-es döntetlent ért el a Viktoria Plzen pályáján, míg utóbbi kvartettben a Villarreal 2-1-re múlta felül a Zürichet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK