2012. március 23., 08:352012. március 23., 08:35
„Idén már nincs esély a fedezőménné minősítésére, mert a lósportban a fedeztetési szezon januártól júniusig tart, a kancákat már szétosztották. Így ha most nyugdíjaztatnánk Dózit, azzal háromnegyed év semmittevésre kárhoztatnánk. Inkább megpróbáljuk felkészíteni egy utolsó nagy futásra, hadd versenyezzen – indokolta meg a döntést Mikóczy Zoltán, hozzátéve: nincs teljesen kizárva, hogy esetleg 2013-ban is versenyez a ló. – A tulajdonostársak ezeket a stratégiai döntéseket teljesen rám bízzák, de persze ők is ki vannak már éhezve a sikerre, ezért próbálkozunk még.”
Hozzáfűzte: visszavonulása után Overdose nagy valószínűséggel Németországban lesz fedezőmén, és kellő számú magyar kancát biztosítanak számára, ami aztán hatással lehet a hazai versenylóállományra. A társtulajdonos jelezte: Overdose-t szerdán újrapatkolták az angolok módszerével, az ortopédbeavatkozás után néhány nap, míg kiderül, bírja-e a terhelést. Ha igen, akkor Angliában marad.
Overdose tavaly november 13-án Rómában győzött Group III-as versenyen. Előtte a Royal Ascoton versenyzett, még júniusban, s kiváló futással a negyedik helyen ért célba. A 2010 augusztusáig veretlen, sorozatban 14 futamot megnyerő ló 12 győzelem után savós patairha-gyulladást kapott 2009-ben, mellyel veszélybe került a karrierje. 2010-ben vissza tudott térni, de két megnyert futam után, az év augusztusában csak hetedik lett a baden-badeni Goldene Peitschén. Tavaly viszont ismét győzött, mégpedig Hoppegartenben, majd a Haydock Parkban és a Royal Ascoton is újfent bizonyította egyedülálló tehetségét.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.